Győzelem: A Shell kénytelen lesz csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását

A történelemben előszőr mondta ki bíróság, hogy a Shell óriáscég igenis felelős az egyre súlyosbodó klímaváltozásért. A Hágai bíróság ítélete szerint a Shell köteles csökkenteni a következő 10 évben a CO2 kibocsájtását, méghozzá 45 százalékkal. 17 ezer felperessel, a Föld Barátai Hollandia (Milieudefensie) szervezettel, illetve még másik 6 civil szervezettel tudták megnyerni a pert az óriáscéggel szemben. Ez a végkimenet történelmi jelentőségű, mert a Shellen kívül ez még sok más globális óriásvállalatot fog érinteni a jövőben.

Felesleges is ragozni, mivel ez egy ténylegesen óriási lépes az élhetőbb jövő irányába. A Shell az egyik nagy cég, akik rengeteget tett a környezet pusztításáért, ami szorosan összefügg a nagymértékű éghajlatváltozáshoz is. Ennek pedig ideje volt megálljt parancsolni. Ez ténylegesen történelmi fordulópontnak minősül, mivel eddig nem volt jellemző, hogy bíróságok köteleztek anagyvállalatokat a Párizsi Éghajlatvédelmi Megállapodás betartására, ezért vélhetően csak beindul a dominóeffektus és az összes többi radikálisan szennyező nagycég is felelőségre lesz vonva.  

A Magyar Természetvédők Szövetségének oldalán is olvashatjuk, hogy bíróság és a Föld Barátai hálózat üzenete világos: akik eddig a legtöbb hasznot húzták bolygónk erőforrásainak kihasználásából és tönkretételéből azoknak is felelősséget kell vállalniuk. Nem lehet ez alól látszatintézkedésekkel, pár fa elültetésével, zöldrefestéssel kibújni – összegezte Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Föld Barátai hálózat magyar tagjának ügyvezető elnöke.

A hágai bíróság döntésének főbb pontjai:

1. A Shellnek 2030 végéig 45%-kal csökkentenie kell kibocsátásait.

2. A Shell felelős az ügyfelei és beszállítói kibocsátásaiért is.

3. A Shell azonnal eleget kell, hogy tegyen a döntésnek, ugyanis a vállalat jelenlegi klímapolitikája nem megfelelő.

Jegyzetek:

A perben felperesként részt vettek még az alábbi civil szervezetek: Action Aid Netherlands, Both ENDS, Fossil Free Netherlands, Greenpeace Netherlands, Young Friends of The Earth Netherlands and the Wadden Sea Association (Waddenvereniging) továbbá több mint 17 ezer holland állampolgár – írja az oldal.

(Magyar Természetvédők Szövetsége)