A közvagyon kiszervezése és ami mögötte van

Reflektorban című műsorunk vendégei dr. Schiffer András és dr. Keresztes László Lóránt voltak, akik az egyetemek alapítványi modellváltásáról, valamint a közvagyonok kiszervezéséről beszélgettek stúdiónkban.

Az LMP frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt a beszélgetés során elmondta, szerinte az egyetemek autonómiája nem valósult meg az alapítványi modellváltással, mivel azok kuratóriumaiban olyan személyek kerültek kinevezésre, akik erősen kötődnek a jelenlegi kormánypártokhoz.

Schiffer András véleményében azt fejtette ki, hogy a felsőoktatásban a jelenleg is zajló modellváltás a privatizáció előszobája, arra pedig semmi garancia nincs, hogy 5-10 év múlva a felsőoktatás nem fog-e financiális problémák miatt bedőlni.

Az LMP egykori alapítója hozzátette, szerinte a Fidesz technikázásaival „visszanyalhat a fagyi”, amit már a Tapolcai, valamint a Budafoki-Újbudai Budapest 18-as számú választókörzetében is láthattunk. Éppen ezért nem kizárható, hogy a jelenlegi ellenzéknek kétharmados többsége is lehet 2022-ben, de a Fidesz is tarthatja jelenlegi pozícióját.