Tompos Márton: Mi a „felcsúti pert” továbbra is komolyan gondoljuk

A Reflektorban vendége Tompos Márton, a Momentum szóvivője volt. Beszéltünk arról, hogy a párt országos listájának második helyén álló politikus mit vár a kampány hátralévő részétől, hogy hogyan próbálják meggyőzni a kisebb településen élőket, hogy az Egységben Magyarországért momentumos jelöltjeit támogassák. Szóba került a listaállítás, illetve az, hogy miért késik még mindig az ellenzéki lista, valamint számíthatunk-e kiszivárgó szexvideókra a kampány során. Kérdeztük a Momentum változásairól a NOlimpia kampány óta, a legfontosabb momentumos ügyekről a hatpárti összefogáson belül, valamint arról, hogy valóban megtisztult-e az ellenzék. 

Tompos Márton szerint a kampány hátralévő időszakában a kulcs az aktivizmusban, a kopogtatásban, valamint a pultozásban van. A Momentum szóvivője ezzel kapcsolatban pozitív tendenciákat lát, kiemelte, büszke arra, hogy a pártnak már az ajánlásgyűjtés első pár órájában összejött a kellő aláírás mennyiség. 

Azzal kapcsolatban, hogy milyen eszközök vannak a kezükben, elmondta, hogy a kisebb településekkel ellentétben Budapesten sokkal nehezebb meggyőzni a választókat, hiszen jóval kiforrottabb politikai véleményük van, mint a falvakban élő választóknak. Vidéken Tompos szerint az emberek sokkal nyitottabbak – annak ellenére is, hogy nehezebb elérni ott a választókat, mégis befogadóbb a hangulat, még fideszes részről is.

A listállítás lassúságát firtató kérdésre Tompos elmondta, hogy ez a folyamat valóban lassú.A momentumos politikus szerint tévesen megszoktuk azt, hogy manapság minden törvényt nagyon gyorsan nyomnak át, ez azonban nem normális. A szóvivő hangsúlyozta, hogy van jelenleg hét szervezet és az, hogy a jelölő pártok között vita van, az egészséges és rendben van. A sajtóban is felmerülő belharcokra úgy reagált, hogy vannak konfliktusok, de ez inkább pozitívum, mintsem rossz. Véleménye szerint a demokratikus döntéshozás lassú és időigényes folyamat, de ez garantálja a működését, viszont a Tompos Márton szerint a lista a hétvégére meglesz.

Márki-Zay Péter meleg fideszes politikusokról szóló kompromittáló-jellegű videókra utalt a napokban. Ezzel kapcsolatban a Momentum politikusa azt mondta, pletykákat mindig hall az ember. Konkrét anyagokról azonban ő sem tud, de nagyon kíváncsi lenne ezekre. Mindenesetre, ő sem Márki-Zay Péterrel, sem Donáth Anna pártelnökkel nem beszélt ilyesmiről. Hogy erkölcsileg egyáltalán helyes döntés-e pellengérre állítani fideszes politikusokat, Tompos elmondta, a politikai kommunikációt, illetve az erkölcsi kérdéseket külön kell választani – hozzátette, ez borzasztó ugyan, de így van. 

Márki-Zay kommunikációs stratégiáját érteni véli Tompos, hiszen az ellenzéki miniszterelnök-jelölt inkább a kiábrándult Fidesz-szavazókra lő most, illetve azokra, akik politikai nézeteikben, akár extrémebbek is az átlagosnál. Stílusa ezért sokszor nem elfogadható a szalonok világában, de Márki-Zay Péter jelenleg nem azokhoz beszél, akik már elkötelezettek a kormányváltás felé, hanem felismerte, hogy bővíteni kell a kormányváltók táborát. Hogy ez működik-e, április 3-án kiderül – zárta gondolatait.

Kérdésünkre, miszerint a Momentum tartja-e egykori véleményét azzal kapcsolatban, hogy Fidesz egyenlő lenne az MSZP-vel, Tompos elmondta, hogy szerintük mára ez megváltozott. Utalt Tóth Csaba ügyére, illetve arra, ahogyan az MSZP kezelte Bangóné Borbély Ildikó diplomájának hiányából származó botrányt a párt. Szerinte támogatniuk kell a Magyar Szocialista Párt megújulási folyamatát. Mindenesetre furcsa élménynek tartja, hogy annak idején a Gyurcsány-Orbán kétosztatúság ellenében jöttek létre, viszont mára egy oldalra sodródtak a DK elnökével. Mára be kellett látniuk, hogy lehetetlen egy pártnak úgy felnőnie, hogy ellensúlyt tudjon képzeni mindkét szekértáborral szemben. 

Tompos szerint a Momentum mindenképpen professzionalizálódott az elmúlt években, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek. A feladat a jövőre nézve az, hogy egy olyan irányt találjanak a pártnak, amelyre többen tudják azt mondani, hogy ez egy olyan direktíva, amire rá tudnak csatlakozni – erre majd április 3. után lesz lehetőségük. A párt jelenlegi, illetve régi identitását három jelszóban határozta meg: szolidaritás, teljesítményelvűség és pozitív nemzetkép. 

A Momentum legfontosabb ügyei között megemlítette a diaszpóra magyarság képviseletét, a szociális háló erősítését, illetve hogy miben kellett engedniük a közös program megalkotása során, elmondta: mindenből. Említette a melegházasság kérdését, amely a Jobbik számára egy sarkalatos pont volt. A programon belül van amivel, elégedett, van amivel kevésbé, ellenben Tompos Márton szerint minden ki fog derülni a hétvégi program bemutatón, így “szpoljerezni” sem akart. 

A “felcsúti per” még mindig terítéken van – szögezte le a momentumos politikus. Véleménye szerint a választás másnapján meg kell akadályozni majd, hogy az egykori fideszes potentátak magánrepülőkön hagyják el az országot. Az I. kerület példáját hozta, amikor az önkormányzai választások éjszakáján teherautóval hordták el az iratokat az kerületi önkormányzat épületéből – az ehhez hasonló jeleneteket kell megakadályozni majd Tompos szerint. A feles alkotmányozással is számolnak még mindig. Ezzel kapcsolatban Tompos véleménye az, hogy “csak izomból” nem működhet, de ha jogilag meg tudják indokolni, úgy ez meg is fog történni. 

A Momentum országos listájának megalkotásáról Tompos elmondta, hogy hosszú folyamat volt, ő úgy került a lista második helyére, ugyan az előválasztáson vereséget szenvedett, de korábban például a párt vlogját ő csinálta. Emiatt megvolt az ismertsége, de kampányolni is kellett természetesen. 

Tompos Márton február elején hozta nyilvánosságra, hogy súlyarányban Németországhoz képest tízszer drágábban vett a magyar állam lélegeztetőgépeket. Ráadásul ezek bizonyítottan rossz minőségű gépek voltak. Ezzel kapcsolatban Tompos kikérte a jelentéseket a Külügyminisztériumból, amelyeket nem kapott meg, így perre megy velük. Hogy lehet-e a korrupció mértékével tematizálni a Momentum szóvivője elmondta, hogy a nyilvánosságnak van a legnagyobb ereje az ilyen ügyek feltárásában, illetve az emberek nyilvánvalóan buknak a jachtos, ereszcsatornán mászós történetekre – ez már inkább a bulvár persze – tette hozzá.