Idilli madárlesen jártunk a Népligetben – Videó

A Jövő TV ellátogatott a Népligetben tartott madárfigyelő túrák egyikére, amely egy kifejezetten nyugtató és kellemes program lehet mindenkinek, aki valamilyen természetközeli élményre vágyik. A túrákat a Tegyünk együtt egy élhetőbb Népligetért civil csoport szervezte, és a jövőben várható még botanikai, illetve parktörténeti séta is.

A parkban Bajor Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnöke vezetett minket körbe, hogy megmutassa nekünk az itt élő madarakat és otthonukat.

- Hirdetés -

Az egyesület elnöke elmondta, hogy a Madártani Egyesület szakemberei egy akció keretein belül kihelyeztek a Népligetbe 150 darab mesterséges madárodút, amelyeken keresztül biztosítják az itt élő madaraknak azokat a természeti feltételeket, amelyek a Népligetből valamilyen szinten hiányoznak a madárvilág megfelelő életteréhez. Ez a kezdeményezés azért is jó, mert ezeknek a mesterséges odúknak a segítségével biztosítani tudják a madaraknak a szükséges fészkelőhelyet, táplálékot és a nyugodt körülményeket, így segítve a szaporodásukat és a fennmaradásukat.

Videóriportunkban Bajor Zoltán vezetésével végigkövethetünk egy túrát. amelyben az elhelyezett odúkban élő fiókákat és a Népliget madarait is behatóbban megismerhetjük. Hallgathatunk madárdalt, megismerhetjük a különböző fajok fészkelési szokásait, és nem utolsó sorban könnyedén kikapcsolódhatunk a reggeli napfény, a madárcsicsergés és a zöld környezet hatására.

- Hirdetés -
spot_imgspot_img

Kövess minket közösségi oldalainkon is!

42,500RajongóLájk
5,100FeliratkozóFeliratkozó

Iratkozz fel hírlevelünkre!

[mc4wp_form id="15179"]

Legújabb videóink

Korábbi híreink