Éjszaka ellopták a telephelyről a rezet, majd másnap ugyanott eladták

A fővárosi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint több száz kilogramm rezet loptak el egy telephelyről, majd ugyanott leadták. – olvasható a police.hu közelményében.

Egy XV. kerületi fémhulladék-telephelyről rendszeresen lopak az elkövetők, így az üzletvezető feljelentést tett. Amikor visszanézték a biztonsági kamerák felvételeit a munkatársak, azokból kiderült, hogy két férfi éjszakánként bemászik az udvarra, és színesfémeket lopnak.  

Az alkalmazottak felismerték az egyik férfit, aki régóta járt hozzájuk, de az utóbbi időben egyre nagyobb mennyiségű színesfémet adott le.

A bűncselekmény következtében a telephely nagyjából félmillió forintnyi kárt szenvedett.

A rendőrség közleményéből kiderül, hogy a feltételezett elkövetők 2021. május 20-án éjfél körül ismét megjelentek a telepnél, és amíg egyikük őrködött, társa  zsákba pakolta a fémet. Az akció közben azonban rajtuk ütöttek a biztonsági őrök.

Az egyik férfit még a helyszínen elkapták, akiről később kiderült, hogy román állampolgár. A másik elkövetőt szintén elkapták később a házában.

A rákospalotai nyomozók a 28 éves Gy. Szabolcsot és a 66 éves román állampolgárt lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A két férfi az eljárás során szabadlábon védekezik. 

Kiemelt kép: Pixabey