134 éves járműbe léphetünk be csak ma Szentendrén

Május 11-én ismét megnyitottak a BKV múzeumai. Szombatonként mindig újabb járművet nyitnak ki a nagyközönség előtt a szentendrei múzeumunkban. Féltve őrzött járműmatuzsálemeik egy részét belülről csak ezeken a napokon láthatják közlekedésrajongó látogatók. Első alkalommal egy 1887-ben készült osztrák gyártású HÉV-kocsi belső terébe kísérik el látogatóikat – szakértő idegenvezetéssel!

A helyiérdekű vasúti hálózat kiépítését és üzemeltetését kézben tartó Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) 1887-ben 38 elegáns kivitelű – osztályában eltérő – vasúti személykocsit rendelt meg leányvállalata, a Budapesti Helyiérdekű Vasutak (BHÉV) számára. A szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum állandó kiállításán látható első, B I típusjelű kocsi is ekkor került Budapestre. A grazi Weitzer gyárban készült, eredetileg nyitott peronos kocsik a HÉV egymás után átadott három törzsvonalára kerültek. Később a kocsikat zárt peronúra alakították át, és egyéb változtatásokat is végeztek rajtuk. A kocsitípus egészen 1966-ig, mintegy nyolcvan évig volt forgalomban.

A BHÉV B I pályaszámú személykocsija ezen a szombaton belső terében is várja a látogatókat, ahol további információkkal látják el azokat, akik ellátogatnak ezen a szombaton a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumba. A múzeum jövőre 30 éves évfordulója előtt megkezdték a kiállítás képi-információs anyagának megújítását is, amibe már most betekinthetnek a látogatók.

A múzeum címe: Szentendre, Dózsa György út 3. (közvetlenül a HÉV végállomás és a Volán pályaudvar mellett).

Nyitva április 1-től október 31-ig, hétfő kivételével minden nap 10 és 17 óra között. Május 24-én, Pünkösd hétfőn is várják a látogatókat!

Érvényes jegyáraink:
Felnőtt: 350 Ft
Diák és nyugdíjas: 280 Ft
Fotó- és videójegy: 500 Ft

Biztonsági előírások: termenként 5 látogató, 2 méteres biztonsági távolság betartása, maszk használata, kézfertőtlenítő javasolt.

További információk a múzeumról ide kattintva érhető el.