Drámai jelentőségű új bizonyíték került elő Madeleine McCann, a rejtélyesen eltűnt kislány ügyében

Madeleine McCannFORRÁS: GETTY IMAGES

Az ügyészség olyan, meghatározó jelentőségű új bizonyítékokhoz jutott az ügyben, amely megerősíti Christian B., az első számú gyanúsított valószínűsíthető bűnösségét – írja a The Sun nevezetű brit lap Hans Christian Wolters német ügyész nyilatkozata alapján.

A 44 éves Christiant, aki jelenleg is egy németországi börtönben ül erőszaktevésért, az ottani hatóságok tavaly júniusban azonosították, mint a kislány elrablásáért feltehetően felelős férfit.

A férfit korábban hét év börtönbüntetésre ítélték, mert 2005-ben, két évvel Madeleine eltűnése előtt megerőszakolt egy 72 éves amerikai nőt Praia da Luz-ban.

Wolters elmondta, hogy az új bizonyítékok tovább erősítik a Christian ellen felhozott vádakat, és egyértelműen segítenek az ügy felgöngyölítésében. Azt egyelőre azonban nem árulta el, hogy pontosan milyen bizonyítékról van szó, sőt egyelőre a gyanúsított és az ügyvédei sem tudnak konkrétumokat.

- Hirdetés -

“Nem hozhatom még nyilvánosságra, hogy pontosan milyen típusú bizonyítékokat kaptunk, annyit viszont elárulhatok, hogy nem törvényszéki, hanem új, közvetett bizonyítékokról van szó, amelyek mind erősítik azt a feltevést, miszerint ő a felelős tettes.” – mondta.

Majd hozzátette, hogy az ügyészség nem talált olyan bizonyítékot, amely arra utalna, hogy Christian ártatlan ebben a bűncselekményben, ellenben számos olyan bizonyítékot találtak, amely azt sugallja, hogy a gyanúsított valóban bűnös. Hangsúlyozta, hogy a részleteket egyelőre tilos közölnie.

A német rendőrség ezzel párhuzamosan azt közölte, hogy „konkrét bizonyítékaik vannak” azzal kapcsolatban, hogy Christian B. meggyilkolta Madeleine-t.

A nyomozók abban reménykednek, hogy a nyár végéig jogerősen letartóztathatják Christiant Madeleine ügyében. A múlt héten a The Sun megtudta, hogy a német rendőrség egy kulcsfontosságú tanút is bevont a nyomozásba Praia da Luz-ban, ahol Madeleine eltűnt.

A kislány mindössze három éves volt, amikor eltűnt az algarvei nyaralóból, ahol a szüleivel nyaraltak 2007-ben. A rejtélyes körülmények és a kibogozhatatlan szálak miatt az ügyet sosem sikerült lezárni, és azóta sem derült ki, mi történt a kislánnyal a tragikus éjszakán.

Madeleine szülei, Kate és Gerry megfogadták, hogy nem mondanak le arról, hogy lányuk 18- születésnapja előtt megtudják, kicsoda és mit tett a lányukkal.

- Hirdetés -