A Fidesz a Kereszténydemokrata Intézet megalapításán dolgozik

A Népszava információi szerint a Fidesz egy új háttérintézményt hozna létre magának, amely kutatásokat, felméréseket készítene, rendezvényeket szervezne és tanácsadói feladatokat látna el.

A szervezet a Fidesz szerint abban is segítene, hogy a párt erősebben jelenjen meg a nemzetközi színtéren.

„Az elképzelések szerint az angol rövidítése miatt CDI néven futó és alapítványi formában működő kutatóintézet széleskörű kapcsolatokat ápolna a hasonszőrű szervezetekkel, pártokkal és mozgalmakkal Európában és szerte a világon. Létrehozásának ötlete nyilván összefügg azzal, hogy a Fidesz márciusban kilépett az Európai Néppártból (EPP) és együttműködő partnerekre vadászik, többek között a Kereszténydemokrata Internacionáléban” – írja a portál.

Az elképzelések szerint az intézmény 20-30 munkatársat foglalkoztatna. A portál úgy tudja, hogy a párt már a szervezet székhelyét is megtalálta a budapesti Széchenyi-hegyen: egészen pontosan Sólyom László egykori birtokán.

Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd