Milliárdokba kerülne a klíma beszerelése a 3-as metró szerelvényeibe

Budapest, 2020. október 22. A megújult Határ úti állomás a 3-as metróvonal felújított déli, a Nagyvárad tér és Kõbánya-Kispest közötti szakaszának átadásán 2020. október 22-én. MTI/Máthé Zoltán

A Népszava írta meg, hogy a legfrissebb információk szerint akár kilenc milliárd forintba kerülhet, hogy klímával szereljék fel a Tarlós-korszakban “olcsón”, 69 milliárdért vett vitatott minőségű metrókat.

A lap úgy értesült, hogy napokon belül a hármas metró orosz metrókocsijainak légkondicionálására vonatkozó pályázati felhívás a BKV Igazgatóság döntése szerint. Bár több jelentkezőre számít a BKV, de a portál szerint közülük csak kettőnek lesz lehetősége a kivitelezésre.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az orosz gyártmányú kocsiknak kifejezetten gyenge a tetőszerkezete, ebből következően csakis a könnyebb súlyú klímaberendezések jöhetnek szóba.

Ez azonban még mindig nem minden, további akadályt jelent, hogy a gyártó orosz cég, a Metrowagonmash hozzájárulása szükséges minden, a szerelvényeken tervezett változtatáshoz és felújításhoz.

- Hirdetés -

Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, a szerelvényekre kapott 30 évnyi garancia érvényét veszti, ami hatalmas kiesést jelentene.

A portál szerint a BKV ezt a hozzájárulást nem tudta megszerezni, így ezt a feladatot a klímagyártókra bízták, akik egyelőre szintén nem jutottak konkrét eredményre.

Láthatjuk tehát, hogy elég sok tényezőnek kell teljesülnie ahhoz, hogy sikeres legyen a klímaberendezés felszerelése, azonban még akkor sem valószínű, hogy ez már idén nyáron bekövetkezhet.

Ráadásul a BKV költségvetésében alig néhány százmillió forint szerepel a beruházási soron erre vonatkozóan, ellenben a számítások alapján ez a projekt nagyjából 6-10 milliárd forintba fog kerülni.

Fotó: MÁTHÉ ZOLTÁN / MTI

- Hirdetés -