„Sok-sok életet és másfél hónapot nyertünk” az orosz és kínai vakcinának köszönhetően

Budapest, 2020. december 7. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelõs államtitkára napirend elõtt felszólal az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. december 7-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Sok-sok életet és másfél hónapot nyertünk” az orosz és kínai vakcinának köszönhetően – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfői videójában.

Menczer Tamás a közösségi oldalára feltöltött videóban arról beszélt, a keleti vakcinák nélkül a négymillió beoltottat nem múlt pénteken „értük volna el, hanem június közepén érnénk el”, vagyis másfél hónappal később.

Másfél hónappal tovább maradtak volna a korlátozások, másfél hónapot csúszott volna az élet és a gazdaság fokozatos újraindítása, a vendéglátóhelyek, mozik, színházak, edzőtermek megnyitása – fogalmazott. Az államtitkár hozzátette:

„ha az otlásellenes baloldalra hallgattunk volna, most sokkal kevesebb lenne a beoltott, védett ember és másfél hónapot elvesztettünk volna”.

Menczer Tamás hangsúlyozta:

az oltás életet ment és a vakcina vezet bennünket vissza a normális életünkhöz. Senki ne higgyen az oltásellenes hangoknak!

– figyelmeztetett az államtitkár

(MTI)