Íme a trükk, így szerezhet könnyen, egyszerűen védettségi igazolványt

Keszthely, 2021. május 1. Egy látogató (j) védettségi igazolványát ellenõrzi egy alkalmazott a keszthelyi Festetics-kastély bejáratánál 2021. május 1-jén. MTI/Varga György

A védettségi igazolvány korunk slágertémája, menőbb, mint a kék útlevél volt az átkosban, helyeket nyit ki előttünk, hoteleket, sportrendezvényeket, éttermek belső helyiségeit, állatkerteket, mozikat látogathatunk meg, ha a mágikus kis igazolvány ott lapul a zsebünkben. Nem hiába törik sokan a fejüket, hogy miként szerezhetik ezt meg egyszerűen, több út is van, mi elmondjuk mindet és a legegyszerűbbet is, amire nem biztos, hogy gondolt. Ennek járt utána a BaHír.

Lehet például hamisítani, igaz ha ez kiderül – és általában ezek kiderülnek – akkor öt évnyi börtönbüntetés vár ránk. Ha egymás mellé tesszük a pro és kontra érveket, azt kaphatjuk, hogy tilosban járni, bűncselekményt elkövetni nem éri meg.

Lophatunk valakitől, azonban itt is több a gond, mint a haszon: nem árt, ha találunk ugyanolyan nevű embert, mint mi, hiszen csak személyivel érvényes, és bár a Kovács Istvánok könnyű helyzetben vannak, a ritkább névvel rendelkezők számára igazi tortúra lehet találni egy névrokont, ráadásul a lopás – akárcsak a hamisítás – a Btk. szerint bűncselekménynek számít, ahogy a közokirat hamisítása is.

Harmadik megoldás, ha megkérünk egy koronavírus fertőzöttet, hogy köhögjön ránk, esetleg megcsókoljuk őt, vagy egyéb testi kontaktusba kerülünk vele. Jó eséllyel elkapjuk a vírust, és ha túléljük azt, néhány hónapra kaphatunk védettséget jelentő igazolást is, azonban ha mégsem éljük túl a koronavírussal való találkozást, akkor oda minden, ha meg túléljük, de a kártya lejár, akkor kezdhetjük előlről a procedúrát.

És akkor a legvégén jöjjön a trükk, ami miatt jó eséllyel kattintott.

Hogyan szerezzünk könnyen, egyszerűen védettségi igazolványt, anélkül, hogy a.) bűncselekményt követnénk el, b.) kitennénk magunkat a vírusfertőzésnek.

Dobpergés, füst, tapsvihar:

oltakozzunk.

Ez a legjobb, legbiztosabb módja annak, hogy hozzájussunk a védettségi igazolványhoz, hogy újra úgy élhessünk, ahogy tettük azt tavaly, és ami ennél is fontosabb: hogy ne haljunk bele a vírusba és annak szövődményeibe – írta a Bahír.hu.

Fotó: MTI-Varga György