Rusvai: a koronavírus nagy valószínűséggel örökre velünk marad

A Jövő TV mai vendége Rusvai Miklós, virológus volt akivel többi között a hétvégi enyhítésekről, a vakcinákról és a koronavírus variánsairól is beszélgettünk.

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, mivel szombatig elérjük a 3,5 millió beoltottat – amelyet már el is értünk – ezért hétvégétől kinyithatnak a bárok és kocsmák teraszai a vendégek előtt. Ennek csak örülni lehet, viszont aggasztó, hogy lakosságarányosan Magyarország világelső lett a koronavírus miatti elhalálozások számában. Rusvai Miklós közölte, hogy a járványtani mutatók annyira kedvezőek az enyhítéshez, a tendencia viszont igen. A kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen levők és az elhunytak száma az elmúlt 20 napban folyamatosan csökken. Ebből a háromból az utóbbi amely csak az elmúlt 5-6 napban kezdett el tendenciaszerűen csökkeni.

Ez a tendenciaszerű csökkenés lehetővé teszi a teraszok kinyitását.

A virológus azt tanácsolta, hogy lehetőleg olyan társasággal menjünk akikról tudjuk, hogy már megkapták az oltásukat, vagy átestek a betegségen. Szerinte a kormánynak érvényesíteni kellett volna a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek, hogy ők elkülönülhessenek a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezőktől.

Ugyanúgy a csütörtöki kormányinfón jelenttette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a „Sinopharm jobb, mint a Pfizer, és a Szputnyik a legjobb”. Rusvai elmondta, hogy ezzel kapcsolatban eddig egyetlen tudományos kutatás történt Dél-Afrikában, amelyben összesen 12 személyt vizsgáltak, és ott csak a dél-afrikai variáns elleni hatásosságot figyelték. Ebben a kutatásban tényleg a Sinopharm mutatott kedvezőbb eredményt, de ebből általános következtetést levonni nem lehet – tette hozzá.

A Magyarországon forgalomban levő vakcinák csak sejtes és antitestes immunitást tudnak nyújtani, nyálkahártya immunitást viszont egyik sem. Ugyanis az utóbbi csak a fertőzés során jöhet létre.

Rusvai Miklós szerint a második hullám csúszott ki a kormány kezéből. Míg az első hullámot az állam jól kezelte, addig a második hullámban, és most is nagyon keveset teszteltetünk. A kevés teszteléseknek is nagyon magas volt a pozitív eredmények száma.

Ezzel elszalasztottuk a lehetőséget, hogy időben kiszűrjük a fertőzött embereket, és őket karanténba téve kivonva a forgalomból a fertőzésnek a terjedését megállítsuk.

– jelentette ki.

A virológust a harmadik adag vakcina beadásával kapcsolatban is kérdeztük. Elmondta, hogy csak akkor lenne indokolt, ha valakinek az antitest tesztje negatív eredményt mutat. Hozzátette, hogyha erre szükség lenne, akkor ezt egy másik vakcinatípúsból kellene beadni.

A koronavírus egyre több variánsáról közölte, hogy ez folyamatosan mutálódni fog az emberek szevezetéhez, de ez jelentheti azt is, hogy a tünetei is enyhülni fognak. Viszont nagy valószínűséggel a koronavírus örökre velünk marad. Rusvai közölte, hogy a poszt-covid szindrómát az okozhatja, hogyha egy szervünkben a vírus miatt túl sok sejt pusztul el, amelynek hosszú távú következményei lehetnek. A vírus elsősorban többek között az tüdőt, a szívizomzatot és a központi idegrendszert támadja.