Hajdú-Bihar megyében tarolt a madárinfluenza

2021. április 13-án Hajdú-Bihar megyében igazolta magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

A Hajdú-Bihar megyei Nádudvar egyik pulykatartó gazdaságában ütötte fel a fejét a madárinfluenza.

Az üzemeltető az első tünetek után, melyek közé tartozik:

  • a megnövekedett elhullás,
  • a csökkent takarmány- és vízfogyasztás
  • és a csökkent tojástermelést

követően értesítette a szükséges hatóságnak. 11.769 állat leölését kellett elrendelniük a tenyészpulyka-állományból a betegség gyanúja miatt, amit a laboratóriumi vizsgálatok ma meg is erősítettek.

A hatóság haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket, amibe beletartozott a védő- és megfigyelési körzetet kijelölése, továbbá elindította a járványügyi nyomozást is, mely segít majd feltárni a megbetegedés okait.

A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a betegség által még nem érintett baromfiállományokban csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával, felelős állattartói hozzáállással lehet a fertőzés kockázatát minimalizálni. Kiemelten fontos, hogy a baromfikat kötelező zártan tartani, valamint az állatokat zárt helyen kell etetni, itatni, továbbá a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni. Fokozottan kell ügyelni továbbá a személy- és járműforgalomra, a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére – olvashatjuk