Teltház van a Szent Ferenc Kórház poszt-Covid rehabilitációs osztályán

MTI/EPA/Ritzau/Bo Amstrup

Toldy-Schedel Emil főigazgató az InfoRádiónak azt nyilatkozta, hogy a múlt héten az ambuláns rehabilitáció is elindult.

A Szent Ferenc Kórházban jelenleg telt ház van a Covid-19 utáni rehabilitációs részlegen. A főigazgató kiemelte, hogy sajnálatos módon jóval több fiatal szorul kezelésre súlyosabb tünetekkel, mint a koronavírus első és második hullámában.

A Covid-19 fertőzés után az érintetteknél az alábbi tünetek jelentkeztek: ízérzés- és szaglászavar, fulladás, száraz köhögés, a szívizom és a szív külső hártyájának a gyulladása, szívelégtelenség, különféle ízületi- és izomfájdalmak, illetve újonnan kialakult cukorbetegség és pszichés zavarok, köztük az alvászavar, demencia, valamint a gyerekeknél a tanulási zavar.

Látható tehát, hogy a poszt-Covid tünetegyüttes komoly problémát is jelenthet, és nem mehetünk el szó nélkül mellette.

Toldy-Schedel Emil szerint eleinte „csupán” a betegek 10-15 százalékánál észlelték a poszt-Covid szindrómát, mopstanra azonban ezt már körülbelül 30%-ra becsülik. Ez az arány sokkal jelentősebb, mint arra eredetileg bárki számított volna.

Ennek szerinte az lehet az oka, hogy a tünetek egy része később alakul ki, akár hónapokkal később, részben pedig, hogy egyre több állapotról tudni biztosan, hogy az a Covid-fertőzés egyfajta következménye.