Tervek szerint 2023-ban fog debütálni a Trónok Harca színházi adaptációja. Az előadáson George R.R. Martin is dolgozik, melyet majd a világ legnevesebb színpadjain fognak majd bemutatni, mint például New York-i Broadwayen és a londoni West Enden is.
Sok jeles ember felsorakozik a produkció gyártásában és rendezésében is. A producerek közt lesz Simon Painter és Tim Lawson is. A rendező Dominic Cooke és Duncan Macmillann dramaturggal továbbá magával George R.R. Martinnal fogják megvalósítani színpadon a darabot.
Az előadás 16 évvel korábban játszódik, mint a sorozat. A karakterek közül többen is feltűnnek majd a színpadon. A cselekmény pedig egy harrenhali lovagi tornán fog majd játszódni.
„A sorozat számos legismertebb és legismertebb szereplője mellett a produkció egy olyan történettel büszkélkedhet, amelynek középpontjában a szerelem, a bosszú, az őrület és a próféciák kezelésének veszélyei állnak, a folyamat során pedig olyan titkokat és hazugságokat tárnak fel, amelyekre csak utaltak. mostanáig” – olvashatjuk a The Hollywood Reporter oldlán.