Két millió forintnyi büntetést kapott Vadai Ágnes egy bekiabálás miatt

Egy havi fizetésemet vonja el, mert múlt héten hangosan, de jogosan beszóltam a kormánynak és arra a mondatára, hogy menjek ki a teremből, azt mondtam, hogy NEMírta Vadai a Facebookján.

Az eset március 16-án, a napirend előtti felszólalásokkor történt. Dömötör Csaba, a fidesz parlamenti államtitkára vádolta a baloldalt oltásellenességgel, amikor Vadai bekiabált be a beszédébe. Kövér László akkor azt mondta a képviselőnek, hogy meg lesz ennek a következménye. És meg is lett, hiszen picivel több mint két millió forintra meg is büntette a DK-s politikust.

Vadai a Telexnek elmondta, hogy fellebbezni fog a mentelmi bizottságnál. Nem ez az első büntetése, a szokásos módon járnak majd el. Arra ugyanakkor nem számít, hogy sikerrel is jár majd. 

A két milliós büntetés sem kicsi, de a rekorder még mindig Tordai Bence, aki ennek a büntetésnek csaknem négyszeresét kapta Kövértől.

- Hirdetés -
- Hirdetés -