Orbán: tudom, hogy szabad nyarunk lesz, közelítünk a szabadság felé

A miniszterelnök péntek reggeli rádiós interjújában ismertette a korlátozásokról szóló legújabb döntéseket – ennek értelmében meghosszabbodik a kijárási korlátozás és az üzletek nyitvatartási ideje is. Szerinte Magyarországon áprilisban és májusban másfélszer annyi oltást tudnak majd beadni, mint más uniós ország, ezért szabad nyarunk lesz.

Orbán Viktor szerint nem lehet tudni, mikor érjük el a harmadik hullám csúcsát. Tegnap 275 személy hunyt el, és még mindig több, mint 1000 személy van lélegeztetőgépen. 10343 szabad ágy van és 1693 lélegeztetőgép áll még rendelkezésre, tehát kapacitásbeli probléma nincs. 500 szakképzett személy jelentkezett önkéntesként és 1200 hallgató is munkába állt, akik az egészségügyben dolgozók munkáját segítik.

A miniszterelnök szerint a brit mutációval járvány legnehezebb heteit éljük, mivel az háromszor annyi embert képes megfertőzni, mint korábban és ez már a fiatalokat is érinti, ezért tőlük azt kérte, hogy fokozottan figyeljenek a szabályokra.

A miniszterelnök szerint az uniós csúcson elhangzott, hogy más országban nagy problémák vannak az oltások számával, mivel nem intézkedtek és nem rendeltek keleti vakcinát. Szerinte áprilisban és májusban másfélszer annyi oltást tudnak majd beadni, mint más országok, ezért úgy fogalmazott: „tudom, hogy szabad nyarunk lesz, közelítünk a szabadság felé.”

400 000 vakcina van jelenleg kint, amival oltanak és 1 800 000 felett van az első beoltottak száma, a második oltást más 600 ezer személy megkapta. 250 000 orosz vakcina áll feloldásra a tisztifőorvos által, melyet a napokban vizsgálnak meg. 517 000 vakcina van raktárban, ezek pedig a második oltásra várakoznak.

Szerinte amíg nincs elég oltás, addig semmilyen nyitás nem engedhető meg. Az üzletek tekintetében átállnak a négyzetméter alapú nyitva tartásra, ezért 10 négyzetméteren csak egy személy tartózkodhat. Mivel ezen intézkedés miatt sorok alakulhatnak ki, ezért a boltok nem este 19 óráig, hanem 21 óráig maradhatnak nyitva – ennek megfelelően a kijárási korlátozás ideje is meg lesz hosszabbítva. A fodrászatok és kozmetikusok továbbra sem nyithatnak ki. A további részletek a Magyar Közlönyben fognak megjelenni.

Az iskolák addig nem nyithatnak, amíg a 65 év feletti honfitársak nincsenek mind beoltva, ez pedig 2,5 millió beoltott személyt jelent a pedagógusok és iskolai dolgozók beoltottsága mellett. Jelenleg 82 000 pedagógust és iskolai dolgozót kell az intézmények újranyitásához beoltani, így a miniszterelnök szerint reális eséllyel április 19-én tudnak az általános iskolák, középiskolás és óvodák újra nyitni.

A várandósok tekintetében az a javaslat, hogy a Pfizer és Moderna vakcinával be lehet oltani a korábbiakkal ellentétben.

Orbán Viktor szerint képesek nagy mennyiségben oltásokat beadni, ha lesz elég oltás.