Tordai: 8,2 millió forintra büntetett Kövér László

Az Országgyűlés önjelölt házmestere, Kövér László most sem hazudtolta meg önmagát – írta Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese péntek reggeli Facebook bejegyzésében.

8,2 millió forint büntetést szabtak ki Tordaira, amiért az ülésteremben mobiltelefonnal a kezében ment oda Varga Mihályhoz. A frakcióvezető-helyettes azért ment oda a pénzügyminiszerhez, hogy „küzdjünk együtt azért, hogy a kormány adja vissza azt a közel 10 milliárd forintot, amit a múlt év végén indoklás nélkül elvett a II. és a III. kerületi szakrendelőktől” – idézte fel a bejegyzésben.

Ezért az attrakcióért Tordai az Országgyűlés történetének eddigi legsúlyosabb büntetését kapta.

A házelnöki határoztaban az volt az indoklás, hogy „Tordai Bence magatartásával célzatosan hátráltatta az Országgyűlés ülésének egyik résztvevőjét az ülésteremben történő szabad mozgásban.” A Párbeszéd politikusa hozzátette, hogy nem akadályozta az ülést és Varga Mihály szabad mozgását sem.

Tordai úgy fogalmazott, hogy „van egy rossz hírem Kövér házmesternek. Igaz, hogy négy gyerekes családként rendesen meg fogjuk érezni a büntetést – de nagyon téved, ha azt hiszi, hogy ezzel eltántorít engem és a Párbeszédet egy percre is attól, hogy teljes erőbedobással küzdjünk a fideszes önkény felszámolásáért, az egészségügyből kilopott pénzek visszaszerzéséért, egy normális ország megteremtéséért!”

Tordai emellett közölte, hogy ő is indul az érintett kerületekben a ‘22-es választáson.