A magyar kormány működése minden EU-s országénál drágább

Fotó: Illyés Tibor / MTI

A Népszava írta meg az Eurostat márciusi adatai alapján, hogy az EU-ban Magyarország áll az első helyen a GDP államra fordított hányadának tekintetében.

Magyarország a GDP 8,2 százalékát költi az állam működésére, ezzel pedig jócskán megelőzzük az EU-s átlagot, hiszen a tagállamoknál ez a szám átlagosan 5,8 százalék.

Az összesített rangsorban utánunk szorosan Görögország és Finnország következik a maguk 7,9 százalékával.

Érdekesség, hogy ebbe nem tartozik bele a rend- és honvédelem.

Rendvédelemre 2,1 százalékot fordít a magyar kormány, amely abszolút középmezőnynek számít EU-s szinten, a honvédelemre fordított pénzzel azonban bőven elmaradunk az EU-s átlagtól, ami 1,3 százalék, hiszen erre a magyar állam csupán a GDP 1 százalékát fordítja.

Forrás: Eurostat

Ez az eredmény egyébként sajnos nem számít megdöbbentőnek, hiszen ahogy azt a Népszava is kiemelte, a magyar állam működési költsége mindig is kiemelkedően magasnak számított.

A rekordot eddig 2013-ban értük el, amikor is a magyar állam a GDP 10,2 százalékát költötte saját magára.

A gazdaság támogatására egyébként jóval az EU-s átlag 4,3 százaléka felett költ a kormány, ez a szám nálunk 7,3 százalék. Nem meglepő talán, hogy a legkevesebb ellenben környezetvédelemre, szociális kiadásokra és az egészségügyre jut hazánkban.