Nagy Feró a Kossuth-díjról: „Én se adnék díjat olyannak, aki fegyvereket fog rám”

Veres Nándor/MTI

A nyíltan konzervatív nézeteket valló zenész az ATV Start Plusz műsorában válaszolt a Kossuth-díjával kapcsolatos kérdésekre.

Nagy Feró elmondta, hogy meglepte a díjazás, de nagyon örült neki, és örömében el is sírta magát. Megjegyezte, hogy bár nem gondolta volna, hogy amit egész életében csinált, az megérdemel egy Kossuth-díjat.


„De most, hogy így döntött pártunk és kormányunk, nagy örömmel vettem.”

-mondta.


Arra a kérdésre, hogy a díjat a Fidesz melletti nyílt kiállása miatt kaphatta-e, a zenész a következőket felelte:


„Én se adnék díjat olyannak, aki fegyvereket fog rám, megerőszakol. Biztosan van valami közös szimpátia mögötte”


Majd hozzátette, hogy valószínűleg lehetett hozzá köze, és ha ezt letagadná, hazudna.

Egy kommentelő kérdésére, miszerint arra a 10 dalra büszke-e, amit írt, Feró azt válaszolta, hogy ha ennyi dalt írt, amelyet egy egész ország ismer, arra szabadjon már büszkének lennie. Megtudhattuk, hogy a zenész az ilyen típusú negatív hozzászólásokat még élvezi is, mert szerinte ez a díj azoknak is szól, akit őt nem hajlandóak elismerni.


Az interjú további részében Nagy Feró a pályafutására emlékezett vissza, felidézve azokat a pillanatokat, amelyekért szerinte a Kossuth-díjat neki ítélhették.