Gulyás: A lazításnak még nincs itt az ideje

A mai napon tartott Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a számok nagyon rosszul alakulnak, amire számítottak, a következő napokban és hetekben türelemmel kell lenni. A holnapi napon a miniszterelnök a Kossuth Rádióban fogja bejelenteni a következő hetekben érvényes korlátozásokat és rendelkezéseket, a lazításokra majd több lépésben kerülhet sor akár heteken belül.

A miniszter elmondta, hogy az elmúlt napok adataiból azt a következtetést vonták le, hogy közel vannak a harmadik hullám csúcsához és a számok rendkívül rosszak. A tegnapi napok 207-en haltak meg és összesen 1170-en vannak lélegeztetőgépen.

Szerinte az egészségügyben iszonyatos munkát végeznek az orvosok és ápolót. Összesen 1700 szabad lélegeztetőgéppel felszerelt ágy áll még rendelkezésre. A személyi állomány is megfelelő, mivel rezidensek is részt vehetnek az egészségügyi védekezésben.

Gulyás Gergely elmondta, az oltás az egyetlen mód a vírus legyőzésére. Ebben az európai arányokat tekintve Magyarországon a második helyen áll beoltottságot tekintve, de “lazításnak még nincs itt az ideje”.

Szerinte ha kellően gyorsan tudnak oltani, akkor már nem lesz negyedik hullám, így akár heteken belül is lehet lazítani az intézkedéseken.

A nemzeti konzultációval kapcsolatban elmondta, hogy soha ennyien nem vettek rajta részt, az eredményeket pedig a hétvégén fogják nyilvánosságra hozni, ami alapján fognak döntéseket hozni a korlátozásokról, valamint, hogy a védettséget igazoló okmányhoz milyen jogokat adjanak.

A Kormány több lépcsős újraindításban gondolkodik, amit a beoltottak számához fognak kötni. A holnapi napon a miniszterelnök a Kossuth Rádióban fogja bejelenteni a következő hetekben érvényes korlátozásokat és rendelkezéseket.

1 140 000 személy került beoltásra, 321 000 személy pedig már átesett a fertőzésen, így jogosult az védettséget igazoló dokumentumra, amik folyamatosan postázásra kerülnek.

A miniszter azt is elmondta, csak biztonságos és ellenőrzött vakcinákkal oltanak, a fel nem használt vakcinák csak a bevizsgálás idejéig állnak, minden más hír szerinte nem valós. A céljuk, hogy májusra a teljes lakosság átoltott legyen.

A miniszter úgy zárta ismertetőjét, hogy mindenki legyen türelemmel a következő napokban, esetleg hetekben, hogy túl legyünk a víruson – azaz nagy eséllyel a korlátozás húsvétig marad.