Ungár Péter: „Összeomlás szélén a szociális szektor”

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője a Facebook-oldalán közzétett sajtótájékoztatóban beszélt a szociális dolgozók helyzetéről.

A képviselő hangsúlyozta, hogy a szociális dolgozók az egészségügyi dolgozók mellett azok, akik a legtöbbet tették azért, hogy a lehető legkevesebb áldozata legyen a koronavírus-járványnak. Tették ezt úgy, hogy háromnegyedük a garantált bérminimummal megegyező összeget keres, illetve semmilyen extra juttatást nem kaptak ezért a plusz munkáért.

„Érthetetlen, és az elmúlt 9 hónapban nem volt semmilyen magyarázat arra, hogy miért nem kapták meg az egyszeri 500 000 forintos bérkiegészítést a szociális szektorban dolgozók, úgy, hogy amúgy ezt az egészségügyi szektorban dolgozók megkapták.”

-fogalmazott.

Ungár Péter elmondta továbbá, hogy a szociális szektor az összeomlás szélén áll, ez pedig látszik az LMP pártalapítványának kutatásából is, amely kimutatta, hogy sokan gondolkoznak a munkájuk elhagyásán. Az szektorban azonban már így is rengeteg betöltetlen álláshely van, így ez egy hatalmas probléma.

Szerinte ennek a fő oka a megalázó bérszínvonal, és ez egy olyan kérdés, amit béremeléssel és bérrendezéssel lehetne kezelni, majd hozzátette:

„Ha 2022-ben kormányváltás lesz, az LMP azon fog dolgozni, hogy érdemben nőjön a szociális szektorban dolgozók bére, megközelítse az egészségügyi szektorban dolgozók bérét, és legalább egy kiszámítható, biztonságot adó, és ennél jobb fizetést adó munka legyen.”