Az Európai Bizottság is megszóltalt a Klubrádió ügyében

Az Európai Bizottság szóvivője szerint a bizottság megvizsgálja, hogy a Klubrádióval kapcsolatos bírósági döntés mennyire van összhangban az uniós joggal, illetve a döntéshozatal során betartották-e a vonatkozó uniós jogszabályokat.

Christian Wigand szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy a bizottság már kapcsolatba lépett az illetékes magyar hatóságokkal. Kiemelte: garantálják, hogy a rádiócsatorna továbbra is legálisan működhessen. Az MTI beszámolója szerint Wigand hangsúlyozta, hogy az európai demokrácia egyik alappillére a médiaszabadság és a pluralizmus.

A Klubrádió esete súlyosbítja a magyarországi médiaszabadsággal és pluralizmussal kapcsolatos aggodalmainkat.”

– jelentette ki Christian Wigand

Ahogy tegnap már megírtuk, a Fővárosi Törvényszék döntött a Klubrádió frekvenciajogosultsága ügyében indított keresetben. Döntésük alapján a Klubrádiónak február 14-én 23:59 perckor kell elhallgatnia a Budapest FM 92,9 MHz frekvencián. A rádió fellebez a döntésben, és bejelentették, hogy addig is online folytatják munkájukat.

A törvényszék döntéséről több külföldi hírportál is beszámolt, többi között a CNN és az Euronews is. Az Európai Tanács emberi jogi biztosa Twitteren fejezte ki nemtetszését a döntéssel kapcsolatban. “A Fővárosi Törvényszék mai ítélete megpecsételte Magyarország utolsó független rádióállomásának a sorsát. A közelmúltban újratervezett médiatörvények miatt a Klubrádió nem tudta meghosszabbítani a frekvenciára szóló jogosultságukat.”

- Hirdetés -

“Egy újabb elnémított hang Magyarországon. Egy újabb szomorú nap a médiaszabadságnak”

– olvasható Dunja Mijatovic Twitter bejegyzésében.

Donáth Anna, és Szél Bernadett a botrány kapcsán bejelentették egy videóban: panasszal fordulnak az Európai Bizottsághoz, hogy vizsgálják ki az állami média működését az Európai Uniós jogszabályok alapján, és lépjenek fel az igazságos jogállam és a szabad újságírás védelmében.

https://www.facebook.com/donathannajulia.momentum/videos/476666640004301

Szél, és Donáth nem csak a Klubrádió megszüntetése miatt fordult az Európai Bizottsághoz. A tavaly novemberben nyilvánosságra került MTVA-s hangfelvételek ügyében is panaszt tesznek, hogy azok is kivizsgálásra kerüljenek.

- Hirdetés -