Az ország első cukrászdájának nyomában

Ha azt mondjuk, hogy az ország első cukrászdája, akkor a legtöbbeknek a Budai Várban, a Mátyás templom szomszédságában található Ruszwurm jut az eszükbe és több esetben valóban ezt a információt találhatjuk meg. A cukrászda 1827-ben kezdte meg működését, azonban nem ez volt az első az országban, aki édeségekkel várta a vendégeket. A történek kicsit régebbre nyúlik vissza és két szál találkozásából ismerhetjük meg a legelső, ma is működő cukrászda történetét.

Svájc és azon belül is Graubünden kanton már az 1900-as évek előtt is híres volt a cukrászképzéséről és megannyi tehetséges ember indult útnak a nagyvilágba, akik aztán később világszerte letelepedtek. Így történt ez Cristoph Caflisch esetében is, akinek a svájci hatóság 1866-ban öt évre állította ki a vándorkönyvét, azaz az akkori kor útlevelét. Innen először az akkor még Magyarországhoz Krassó vármegyében található Lúgosba ment, ahol 1868-ig dolgozott. A Temesvártól nem messze található, ma már Romániához tartozó településről Pécsre vezetett útja, ahol a szintén svájci származású Hügel József cukrászdájában kapott állást.

Korabeli kép a Caflisch cukrászdáról

De a történet másik szála itt visszavezet majdnem a török hódoltságig, ugyanis Hügel cukrászdája közel sem ekkor kezdte meg működését. Az akkori Fő utcában, amit ma Király utcának neveznek, már egy 1695-ös összeírásban szerepelt az az épület, ahol a cukrászdát végül 1789-ben megnyitja Sziebereau Ágoston.

Ezen feljegyzés alapján tehát elmondható, hogy a pécsi cukrászda már 38 évvel korábban megnyitotta kapuit a budapesti Ruszwurmmal szemben, így vélhetően ez lehet az ország első cukrászdája. A baranyai hely azonban nem a megnyitásakor lett híres, hanem amikor Cristoph Caflisch, azaz Caflisch Kristóf 1879-ben megvásárolta elődjétől az üzemet. Ettől fogva egészen napjainkig is a Caflisch nevet viseli a Király utcai cukrászda ami később már közösségi kávézóként is működött a pécsiek örömére. A története viszont itt közel sem ér véget.

1945-ben államosították, a szocializmusban pedig Éva cukrászdává nevezték át, amit 1988-ig meg is tartottak, amikor a család engedélyével ismét az 1879 óta meglévő nevét visszakapta.

Caflisch cukrászda Pécsen a Király utcában
A Caflisch cukrászda napjainkban Pécsen a Király utcában

2009 és 2011 között a cukrászda bezárt, majd 2011-ben egy felújítást követően megnyitotta kapuit és a mai napig várja vendégeit. A cukrászda asztalain lévő étlap szerint elsősorban a házi krémes és a trüffeltorta az, ami minden nap végére elfogy és a vendégek kedvence. Az épületben található cserépkályha mellett kellemesen el lehet tölteni az időt akár egy borús napon is, kellemes időben pedig a sétálóutcába kinyúló teraszon élvezhetjük az ízletes süteményeket.

Calfisch cukrászda

Cím: Pécs, Király utca 32.

Képek: Caflisch cukrászda Facebook oldala