„Csak a külső falak állnak még” abban a Groß Strömkendorfban lévő épületnél, ahol állítólagos gyújtogatás történt. Az épületben ukránok laktak. Egy lakó sem sérült meg.
Groß Strömkendorf településen az éjszaka folyamán tűz csaknem teljesen elpusztította az ukrán menekültek szállását – számolt be róla a Spiegel.
„Jelen állása szerint mind a 14 lakó sértetlenül elhagyhatta a létesítményt. A három alkalmazottal egyike sem sérült meg”
– mondta az északnyugat-mecklenburgi körzet szóvivője.
A rendőrség azt is megerősítette, hogy összesen 17 embert sikerült biztonságba helyezni.
A rendőrség szerint a tüzet gyújtogatás okozta. Tino Schomann körzeti megbízott szerint a tűzeset napján a rendőrség kivonult a helyszínre mert a bejárati táblán egy horogkeresztes graffitit találtak a szállás lakói.
„Sok éves tűzoltói tapasztalatom alapján azt feltételezem, hogy a tüzet szándékosan okozták”
– folytatta Schomann.
A rendőrség a tűz pontos okát most tűzvédelmi szakértő segítségével tisztázza.
A lakókat a tűz után azonnal egy másik létesítménybe szállították. Csaknem 120 mentést segítő hivatásos és körülbelül 20 tűzoltó és mentőautó volt a helyszínen.