A Budapesti Rendőr-főkapitányság kollégái az éjszaka egy fiatal járókelő segítségével húztak vissza egy sokkos állapotban lévő lányt a Margit híd korlátjáról. Az életveszélyes jelenetet az egyik rendőr testkamerája rögzítette.
Az egyenruhások este fél 10 felé kaptak riasztást, hogy egy lány bele akar ugrani a Dunába, azonban egy járókelő átmászott hozzá a korláton és próbálja visszatartani.
Az járőrök három kerületből, perceken belül odaértek a hídra, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vízirendészei pedig a folyón figyeltek, és álltak készenlétben, ha a lány mégis leugrana.
Az egyik rendőr a fiatal kezét ragadta meg, társa pedig a derékszíjánál tartva biztosította, nehogy elveszítse egyensúlyát. Egy másik járőr a kőfalra mászott fel és ragadta meg a lány karját, míg kollégája a korlát alatt a lány lábát fogta meg.
Az egyenruhásoknak és civil segítőjüknek végül együttes erővel sikerült visszaemelni a 19 éves fiatalt, aki sokkos állapotban küzdött ellene, hogy megmentsék. Mentőt hívtak hozzá, akik kórházba vitték.
Az ott lévő járókelő hatalmas lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, amikor a lány segítségére sietett.