A holland kormány nem szab határt az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatásnak

A holland kormány nem szab határt annak, hogy mennyi fegyvert szállít Ukrajnának az orosz invázió befejezése érdekében – írta pénteken az DutchNews hírportál Kajsa Ollongren védelmi miniszter bejelentésére hivatkozva. 

A hírportál szerint Ollongren elmondta: Hollandia a jelenlegi fegyverkészleteiből mindent Ukrajnának adományozott, és most új fegyvereket készül rendelni a gyártóktól. 

„A iparnak fegyvereket kell szállítania Hollandiának és Ukrajnának, és ezt nekünk kell finanszíroznunk „

– idézte a védelmi miniszter szavait a DutchNews. Ollongren azt is hozzátette, hogy Hollandia eddig több mint 210 millió euró értékben szállított katonai felszerelést Ukrajnának, a többi között tarackokat, de az új darabok sokkal drágábbak lesznek. 

A miniszter szerint a védelmi iparnak „élelmesebben” kell működnie, hogy a lehető legerősebben támogassák Ukrajnát a harcokban. Rámutatott, hogy a védelmi ipar gyártósorait be kell indítani és folyamatos működésben kell tartani. Hozzátette, hogy megoldásokat kell keresni az olyan problémákra, mint a nyersanyag-és munkaerőhiány továbbá a beszállítóláncok zavarai. 

A holland kormány honlapján közzétett információk szerint Ollongren hétfőn, kijevi látogatása során, ígéretet tett, hogy kormánya továbbra is támogatja Ukrajnát. Múlt szombaton például 90 holland katona indult az Egyesült Királyságba, hogy alapvető harcászati kiképzést nyújtsanak ukrán katonáknak. Hollandia emellett 65 millió eurót különít el segélyekre és beruházásokra Ukrajnában. További 10 millió eurót fordítanak az aknák és egyéb robbanóanyag-maradványok felszámolására irányuló projektekre.

MTI