Még csak 23 éves, de Tóth Andi már most megkerülhetetlen énekesnő Magyarországon. És ezt nem kizárólag a tehetségének köszönheti – kőkeményen megküzdött azért, hogy a saját ízlése alapján formálja a karrierjét, ami évekig mások kezében volt.
15 évesen, gyakorlatilag gyerekként vált ismertté, miután megnyerte az X-faktor nevű tehetségkutatót, azonban hamar fel kellett nőnie a műsor után. A most 23 éves Tóth Andi a szeptemberi GLAMOUR magazinban mesél élete legküzdelmesebb 4 évéről. „Gyorsan kipukkant a lufi. Azt hittem, hogy én irányítom majd az életemet, de mások tartották kézben a karrieremet. Akkor eléggé megsértődtem a világra, főleg, amikor rájöttem, hogy rossz irányba haladok, nem azt csinálom, amit szeretnék. Sok feszültség összegyűlt bennem, és négy év után annyi sérelem halmozódott fel, hogy senkivel sem akartam dolgozni. Gyűlöltem magam körül mindent és mindenkit. Aztán elkezdtem ezekből az érzésekből táplálkozva megírni a saját dalaimat.”
Ebben a néhány évben a teljes zenei szabadságát megvonták tőle, teljesítőképességét is a végsőkig tolták, és ne felejtsük el, hogy Andi ekkor még mindig csak fiatal felnőtt volt. „Nem engedték, hogy olyan zenét játsszak, amit én szeretnék, kicsavarták belőlem az utolsó cseppeket. Érzelmileg nagyon lehúzott a párkapcsolatom, így alkotni sem tudtam, ennek következtében nem volt pénzem. Nagyon nehéz időszak volt” – emlékszik vissza az énekesnő. „Beütött a covid, így otthon szereztem dalokat, miközben nagyon padlón voltam, mert a szakítás miatt megcibált a média. A Lejtő című albumom nagy siker lett, de ami mögötte van, az nem egy sikersztori.”
Nem titkolja, hogy akkor a legfelhőtlenebb, amikor azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret, és ez a zene – a sztársággal járó ismertség viszont kifejezetten idegesíti. Többek között ez az oka, hogy ennyire szeret utazgatni és idegen kultúrákat megismerni. „Frissítő az a kedvesség, amit külföldön tapasztalok, főleg, hogy ott senki nem ismer, nem bámulnak, levetkőzhetek úgy egy bikinire, hogy nem írja meg az újság.”
A teljes interjú az augusztus 9-én megjelent, szeptemberi GLAMOUR magazinban olvasható.
Kiemelt kép: GLAMOUR/ Ajkai Dávid