Orbán Viktor: május végén alakulhat meg az új kormány

A péntek reggeli Kossuth Rádióban adott interjúban Orbán Viktor leszögezte, hogy nem szeretett volna az új kormány megalakulása előtt interjút adni, de az uniós embargók miatt szükségét érezte, hogy beszámoljon az ott kialakult helyzetről. Így adta magát a kérdés is, mikor fog megalakulni az új kormány.

A miniszterelnök az új kormány alakításáról csak annyit mondott, hogy az „előző kormányban való részvétel senkit nem jogosít fel a következő kormányban való részvételre„. Szerinte nagymértékű átalakítások lesznek a kormányzati szerkezetben és nagy személyi változások is lesznek.

Egyben hozzátette, mindenki munkájával előgedett volt az előző négy évben is – nekik már meg is köszönte az elmúlt négy évben tett munkájukat.

Várhatóan májusra végére alakul meg az új kormány. Szerinte volt olyan, akivel nem sikerült megállapodni, van, akivel pedig jelenleg is tárgyal, viszont fontosnak tartja, hogy akiket most megválaszt, azoknak ki kell tudniuk tölteni a következő négy évet, mert olyan nehéz feladatok állnak majd előttük, mint például a migráció kérdése.

Szerinte ő maga május 16-án fog tudni esküt tenni a parlamentben (ha meglesz a többsége – bár ez igazán meglepő lenne, ha nem így lenne), ezt követően pedig május 20. és 30. között fogja tudni az új minisztereket és a kormány tagjait bemutatni a Parlamentnek, azaz ekkorra datálható az új kormány felállása.