Az NMHH nem hosszabbítja meg a Tilos Rádió frekvenciáját

Az NMHH Médiatanácsa szerint hét év alatt nyolcszor sértett szabályt a rádió, ezért nem újítják meg az ősszel lejáró engedélyét.

Nem újítja meg a Tilos Rádiót működtető alapítvány szeptemberben lejáró médiaszolgáltatási jogosultságát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, mert a testület közleménye szerint „ismételt vagy súlyos jogsértés esetén a megújítás lehetősége – a törvényi rendelkezéseknek megfelelően – kizárt”.

A közleményben azt írják, Tilos Rádió médiaszolgáltatója, Tilos Kulturális Alapítvány 2015 óta „4 alkalommal szegte meg a műsorszámok korhatár-kategóriába sorolására illetve sugárzási időpontjára vonatkozó törvényi előírásokat, amelyből egy eset egyszerre minősült ismételt és súlyos jogsértésnek.”

Ezen kívül még további négy esetben találtak jogsértést, két esetben a műsorkvótákra vonatkozó havi adatszolgáltatási kötelezettségben találtak hiányosságokat, további két alkalommal pedig az éves beszámolási kötelezettségre vonatkozó előírásokat szegték meg az NMHH Médiatanácsa szerint.

A közleményből az is kiderül, hogy a Médiatanács minél előbb meg fogja hirdetni a pályázatot a 90,8-as frekvenciára. A jelenlegi eljárás meglehetősen rezonál azzal, ami a Klubrádióval történt 2020-ban, amikor az NMHH ugyancsak ismételt jogsértésekre hivatkozva nem engedte, hogy a rádió tovább használja a frekvenciáját, melyet a rádió hosszas huzavona után elveszített végül.