Távozott az LMP-ből Pitz Dániel, a párt korábbi elnökségi tagja és a párt ifjúsági szervezetének elnöke.
2016-ban a Lehet Más a Politika tagja lett. 2017 márciusától lemondásáig az LMP ifjúsági szervezetének, a Lehet Más a Jövő elnökségi tagja volt. Elnökségi tagságának ideje alatt állt ki az Állami Számvevőszék által kiszabott büntetés ellen, amikor is fekete koszorút helyeztek el az ÁSZ székházánál. Putyin és Orbán Viktor arcával fémjelzett rubelokat szórt a Fidesz Lendvai utcai székháza előtt, tiltakozásképpen a Paks II-beruházás ellen.
A 2018-as országgyűlési választásokon az LMP képviselőjelöltje volt Budapest 18. számú választókörzetében. A Közös Ország Mozgalom a bizonytalan szavazókkal készített felmérésében Pitz Dánielt hozta ki a legesélyesebb ellenzéki jelöltnek, amennyiben az összes ellenzéki párt visszalép a javára. 2018 júliusában az LMP ifjúsági szervezetének elnöke lett.
2018 októberében az általa vezetett szervezettel fáklyás felvonulást szerveztek a Corvinus Egyetem magánkézre adása ellen, majd elindította a Stop tandíj! kampányt. Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt indulása kapcsán anyapártjukat megelőzve, a Lehet Más a Jövő október 23-i demonstrációján jelentette be, hogy szervezetük támogatja a publicista indulását.
2019-ben az LMP országos elnökségének tagja lett. A 2022-es országgyűlési választások előtt kilépett a pártból és ezzel otthagyta a politikát.