Gyors lesz és fájdalmas – mondják.
Oroszország szerdán figyelmeztette a Nyugatot, miszerint széleskörű válaszlépésen dolgozik a nyugati szankciókra reagálva. Eközben az ország a Szovjetunió felbomlása óta nem látott válsággal néz szembe, miután a Nyugat gazdasági szankciókat foganatosított az ukrajnai orosz agresszióra való válaszlépésként.
„Oroszország válasza gyors, érzékeny és megfontolt lesz mindazok számára, akiket érint” – mondta Dmitrij Biricsevszkij az orosz külügyminisztérium gazdasági együttműködési osztályának igazgatója, akit a RIA hírügynökség idézett.
Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke kedden bejelentette, hogy betiltja az orosz olaj- és egyéb energiaimportot, megtorlásul az ukrajnai invázió miatt.
Oroszország még a hét elején arra figyelmeztetett, hogy az olaj hordónkénti ára 300 dollár fölé emelkedhet, amennyiben az Egyesült Államok és az Európai Unió betiltja az Oroszországból származó nyersolaj importját.
Oroszország szerint Európa évente mintegy 500 millió tonna kőolajat fogyaszt. Oroszország ennek mintegy 30%-át, azaz 150 millió tonnát, valamint 80 millió tonna petrolkémiai terméket szállít.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a „különleges katonai művelet” elengedhetetlen az orosz biztonság garantálásához, miután az Egyesült Államok kiterjesztette a NATO-t Oroszország határaira, valamint támogatta a nyugatbarát kijevi vezetőket.
Eközben Kína visszafogottságra intett, ellenben Hszi Csin-ping elnök figyelmeztetett, hogy a szankciós politika lelassítja a világgazdaságot.