Janez Jansa szlovén kormányfő felhívására több ezren tüntettek szerdán Ljubljanában Ukrajna mellett és az orosz katonai agresszió ellen – közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV).
A demonstráción, amely az ukrán és a szlovén himnusszal kezdődött, Jansa is beszédet tartott. Elmondta: kedden telefonon beszélt Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel, aki könnyek között mondta el neki, hogy az orosz bombák civileket öltek meg, és közvetlenül a beszélgetésük előtt egy gránát talált el egy épületet, amelyben hat gyermek halt meg.
„Ukrajnában nemcsak a jövőért, hanem az életért is harcolnak, és amikor az élet veszélyben van, minden más is veszélybe kerül”
– vélekedett Jansa.
Az orosz hadsereg civil épületeket és fegyvertelen civileket bombáz, ami Szlovéniát a 30 évvel ezelőtti történésekre emlékezteti – mutatott rá Jansa, utalva az 1991-95-ös délszláv háborúra. Az akkori, mindössze tíz napig tartó háborúban a Jugoszláv Néphadsereget meglepetésként érte a szlovénok ellenállása.
„Amikor láttuk és éreztük, hogy egységesek és bátrak vagyunk, tudtuk, hogy sikerrel járunk” – hangsúlyozta Jansa, megjegyezve: ezért átérzik az ukránok helyzetét, és arra kérik őket, hogy tartsanak ki.
Thousand of Slovenians have filled the main square in the capital Ljubljana, to support Ukraine in their struggle against Russia!
— Visegrád 24 (@visegrad24) March 2, 2022
Beautiful demonstration of solidarity! ???? pic.twitter.com/5tdtkkFaEx
A gyűlésen több miniszter és Ukrajna ljubljanai nagykövete is felszólalt. Szlovénia kormányfője az elsők között ítélte el az Ukrajna elleni orosz katonai támadást. Ljubljana azonkívül, hogy humanitárius és technikai eszközöt, valamint fegyvereket szállít Ukrajnának, felkészült a menekültek fogadására is. A közép-szlovéniai Logatecben 300 helyet készítettek elő az ukrajnai menekültek számára, a munkaügyi minisztérium pedig 80 különböző helyet jelölt ki azoknak a gyerekeknek, akik szüleik nélkül érkezhetnek Szlovéniába. A belügyminisztérium frissítette az országban tartózkodó menekültekre vonatkozó adatait is. Jelenleg 68 ukrán menekült van Szlovéniában.
MTI / Kiemelt kép: Twitter