Vádat emelt az ügyészség Horváth Csaba és egy volt zuglói helyi politikus ellen

Az ügyészség közleménye szerint a Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja.

A nyomozó főügyészség – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével – ma több helyszínen – köztük a zuglói önkormányzat épületében – kutatásokat és lefoglalásokat végzett, majd gyanúsítottként hallgatta ki a zuglói polgármestert és egy volt helyi politikust – ám ez utóbbi személy kilétéről egyelőre nem tudni semmit.

A megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester – aki akkor a fővárosi közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Mindezen túlmenően, 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezen céget, hogy havi 3 millió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben. A gyanúsított ennek kapcsán legalább három alkalommal vett át alkalmanként 3 millió forint készpénzt.

A kiterjedt nyomozásban további eljárási cselekmények várhatóak.