Újabb államfőjelöltek nevei szivárogtak ki

Iványi Gábor mellett Róna Péter és Elek István kerültek képbe ellenzéki köztársasági elnök-jelöltként – írta meg az atv.hu.

Róna Péter jelölése a Jobbikhoz köthető, de a közgazdász jelölése ellen a források szerint a Párbeszéd tiltakozott. A cikkből az is kiderül, hogy Elek István jelölését több ellenzéki párt sem támogatta.

Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, hogy öt név merült fel, mint potenciális államfőjelölt. Az ATV forrásai azt is megerősítették, hogy Iványi Gábor jelöltségét a Jobbik vétózta meg.

A pártok közül eddig egyedül a Párbeszéd erősítette meg, hogy támogatnák Iványi Gábort, azonban Reflektorban című műsorunkban tegnap Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő ugyancsak a metodista lelkész jelölését támogatta – ám, hangsúlyozta, egyelőre ez csak a saját és nem pártja hivatalos álláspontja. Ezzel egyidőben az aHang oldalán petíció indult „Legyen Iványi Gábor Magyarország következő köztársasági elnöke!” címmel.

Az ellenzéki köztársasági elnök-jelölésnek várhatóan nem sok jelentősége lesz, a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel fogja tudni megválasztani Novák Katalint. Ellenben a hivatalosan nyilvántartásba vett államfőjelöltek 15 perc felszólalási lehetőséget kapnak a Parlamentben, ami jó lehetőség lehet az ellenzéki pártoknak is, mert a jelöltjük beszédet mondhat az Országgyűlésben.