A fidesz jelöltje kapta a legkevesebb szavazatot az Európai Parlament alelnöki posztjára

2019-ben és a Néppárt jelöltjeként az első fordulóban megkapta a szükséges szavazatszámot Járóka Lívia, most függetlenként a legkevesebb voksot gyűjtötte össze. – írja az Eurológus.

Járóka Lívia a szükséges számú európai parlamenti képviselőnél jóval több támogatásával, egyedüli magyar jelöltként indul az Európai Parlament alelnöki tisztségéért – írta közleményében a Fidesz EP-delegációja kedden délben.

A parlamenti ciklus felénél szokásos tisztújításon mind a 14 alelnököt újraválasztják. Az első két és fél évben Járóka Lívia alelnök volt, sőt a DK-s Dobrev Klára is betöltötte ezt a pozíciót. Utóbbi jelezte, hogy nem kívánja megújítani alelnöki mandátumát, de Jávorka igen. Egészen délután öt óráig, amikor az újabb közleményben már az állt, hogy „Járóka Lívia az Európai Parlament alelnökválasztásának második fordulójában visszalép az alelnökjelöltségtől Roberts Zile, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) jelöltjének javára.”

A döntés oka, hogy a 14 helyre 18-an pályáztak, és Jávorka kapta közülük a legkevesebb szavazatot. 

Nagy megtiszteltetés volt számomra hogy az elmúlt öt évben az Európai Parlament alelnökeként szolgálhattam Hazámat és népemet. Az alelnökválasztás második fordulójában azonban az a felelős döntés, ha visszalépek Roberts Zile, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) jelöltjének javára, mindannak érdekében, hogy az európai demokratikus jobboldalnak biztos képviselete legyen a Parlament vezető testületében.
Köszönöm az eddigi bizalmat, és mindazt a rengeteg támogatást, amit családomtól, munkatársaimtól, magyar és roma testvéreimtől kaptam.
A megkezdett munka nem áll meg. A jövőben is elkötelezetten küzdeni fogok a tízmilliós európai romaság, a magyarság, és az unió minden hátrányos helyzetű polgárának érdekeiért, mint az Európai Parlament képviselője.
” – írja a képviselő közösségi oldalán.

BaHir