Kétszer 390 ezer ajánló ívvel álltak neki Karácsony Gergelyék az aláírásgyűjtésnek.
Az előválasztás sikere után eljött az ideje annak, hogy az ellenzék és az emberek újra együtt legyenek az utcákon, hogy újra tudjanak beszélgetni a Magyarországot érintő fontos ügyekről – kezdte a sajtótájékoztatót Karácsony Gergely.
Előválasztás, népszavazás és kormányváltás ez az a menetrend, amit kínál a változást akaró embereknek és mindenki másnak is Magyarországon az összefogás.
Karácsony Gergely a nyár folyamán még öt kérdésben nyújtott be népszavazási kérdéseket, annak érdekében, hogy világos alternatívát mutassanak. A Fidesz népszavazását „kamu népszavazásként” emlegette. A főpolgármester szerint az csak arra alkalmas, hogy félrevezesse az embereket, gyűlöletet keltsen és elterelje a figyelmet a valódi társadalmi kérdésekről.
Többek közt ezért is indított Karácsony Gergely öt kérdésből álló népszavazási kezdeményezést. A főpolgármester elmondta:
Az ellenzék célja, hogy minél előbb összegyűjtsenek 200 ezer aláírást, ami ahhoz szükséges, hogy az álláskeresési támogatás 9 hónapra történő emeléséről és a Fudan törvény hatályon kívül helyezéséről is szavazhassanak majd jövő áprilisban az emberek.
Karácsony Gergely elmondta, hogy a népszavazás kiegészül a kormány által kreált népszavazással akkor, a főpolgármester szerint hozzá kell tenni a valódi kérdések legalább két nagyon fontos elemét is.
A Karácsony szerint az Orbán kormány szűk körein kívül nincs nagyon olyan ember Magyarországon, akinek fontosabb egy kínai elit egyetem idetelepítése adófizetői pénzekből, mint az, hogy legyenek kollégiumi férőhelyek Budapesten a vidéki hallgatók számára. Hozzátette, hogy szintén az Orbán kormány szűk köreit leszámítva nincs senki, aki ne gondolná azt, hogy a koronavírus járvány idején, a gazdasági problémák és bizonytalanság idején, rekord infláció idején Magyarországnak továbbra is Európa legszűkösebb állástámogatási rendszerét kellene fenntartania. Az Orbán kormány szűk körein kívül mindenki egyetért azzal, hogy több támogatást kell adni az állásukat önhibájukon kívül elveszítő emberek számára, ezzel együtt fel kell emelni az álláskeresési támogatás idejét is kilenc hónapra.
Baranyi Krisztina is felszólalt a sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy Magyarországon a Ferencvárosi Önkormányzat volt a legelső, aki népszavazási kezdeményezést szorgalmazott, akkor helyi, illetve budapesti népszavazás formájában. A kormány azóta sem engedi a veszélyhelyzetre hivatkozva a helyi népszavazások megtartását. De Orbán Viktor kijelentéséhez igazodva megengedték az országos népszavazás tartását.
Ezt Baranyi Krisztina jobbnak is tartja így, mivel ők a Fudan helyett ugye Diákvárost szeretnének Ferencvárosban és ez az egész országot érinti nem csak Budapestet. A 12 ezer férőhelyes kollégium a vidéki egyetemi hallgatóknak fog megépülni a kormányváltás után. Baranyi Krisztina bejelentette, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is beáll az aláírásgyűjtésbe.
Jámbor András azért nem beszélt hosszan mert ő már rögtön ment a helyszínről gyüjteni az aláírásokat.