A francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron látogatott Magyarországra a visegrádi négyek tanácskozására. Több kényelmetlen pillanatot is okozott a Fidesznek.
Elsőként azzal indított Macron, hogy ellátogatott Heller Ágnes sírjához, aki két évvel ez előtt egy, a New York Times-nak írt véleménycikkében zsarnoknak nevezte a magyar miniszterelnököt.
A francia köztársasági elnök Márki-Zay Péterrel, Dobrev Klárával, Karácsony Gergellyel és Donáth Annával is találkozott a nagyköveti rezidencián.
Itt még azonban nem ért véget a kellemetlenség a kormánypártnak, ugyanis a francia sajtó is jelen volt a V4-es sajtótájékoztatón.
A Le Monde francia lap egyik újságírója kapott szót, aki a Pegasus-ügyről kérdezte Orbán Viktort. Kérdésében megemlítette, hogy Áder János testőreinél is bevetették a kémszoftvert.
A magyar miniszterelnök így védekezett:
„Magyarország egy jogállam. A titkosszolgálatok működését is jogállami szabályok rendezik Magyarországon, amiket mindig betartunk.”
Hozzátette, hogy büszkék erre a jogállamra, hiszen amikor még elkezdtek politizálni – itt valószínűleg magára, illetve a fideszes kollégáira gondolt – még nem ez volt a helyzet.
Elmondta, hogy Ők a kommunista rendszer elleni ellenállásból jönnek.
„Az utcai harcosok és a szabadságharcosok világából jöttünk a politikába.”
A Hír TV élőben közvetítette a sajtótájékoztatót, íme a részlet, amiben a kérdés is elhangzik: