LMP: Be kell zárni a szennyező Mátrai Erőművet, a dolgozói számára is van alternatíva

A Mátrai Erőműnél tartott sajtótájékoztatót Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke és Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője, akik elmondták, hogy alternatív megoldást kell találni az elavult és szennyező energia előállításra. A párt az ellavult erőművet bezáratná, dolgozóinak a megújuló energiaszektroban biztosítanak kiszámítható álláslehetőséget.

Fidesz Mátrai Erőművel kapcsolatosan azt nyilatkozta, hogy meg kell tartani az erőművet annak érdekében, hogy az ott dolgozóknak megmaradhasson az állása. Az LMP társelnöke szerint azonban van alternatív megoldás is az erőmű dolgozóinak számára is.

Kiemelte, hogy Magyarországról ki kell vezetni a fosszilis energiát, mert minden, ami széntüzelés, ami a kőolajra vagy földgázra alapul, az nem tiszta energia és szennyezi a környezetet.

A társelnök hozzátette, hogy ha szeretnénk magunkat megvédeni a klímaváltozás negatív hatásaitól, ha szeretnénk megtartani környezetünk élhetőségét akkor Magyarország energiaellátását át kell állítani a megújuló energiaellátását a megújuló energiára.

Kanász-Nagy Máté egyben azt is elmondta, hogy az LMP Zöld Garancia programja erre vonatkozik, ami a tiszta, megbízható, biztonságos és olcsó energiát kínál, azaz egy 21. századi zöld Magyarország alapjait fektetné le.

Ungár Péter szerint a Mátrai Erőmű minden évben 4,5 millió tonna szén-dioxidot bocsájt ki, ezért amíg az erőmű működése biztosított, addig Magyarország nem tett az energia szempontból a klímaváltozás hatásainak mérsékléséért. Az erőmű tulajdoni jogviszonya ahhoz képest változik, hogy annak működése nyereséges vagy veszteséges. Amióta zöld források lehívhatóan az Európai Unión belül, azóta egy magáncégen keresztül próbálják kijátszani azokat a forrásokat, amit máshol, valódi alternatíva fejlesztésére lehetne fordítani.

A párt politikusa szerint ebből az erőműből földgáz tüzelésű erőmű lesz, azaz nem vezetik ki a fosszilis energiákat a Mátrai Erőműből, hanem a fosszilis energián belül bár egyel jobb változatot alkalmaznak, de még ez sem lesz elég ahhoz, hogy Magyarország érdemben tegyen a klímaváltozás megfékezéséért.

Az LMP álláspotja, hogy ha az erőmű dolgozói az alternatív energiaszektorban kapnának állást és ezt támogatná a kormány, akkor biztonságosabb és jobb fizetést kapnának, nem lenne annyira bizonytalan a munkájuk jövője az egyre elavultabb erőmű működésének bizonytalansága miatt. Így tehát a párt továbbra is az erőmű bezárását követeli.