Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy az oltottak száma közelíti a hatmilliót, így a vakcinát, mint fegyvert érdemes most használni. Az oltás továbbra sem lesz kötelező, de lesz oltási akcióhét. A benzin és gázolaj ára november 15-től maximalizálva lesz 480 Forintban.
Száz emberből egy betegszik meg a miniszter szerint azok között, akik beoltották magukat – bár ezt az átlásztó.hu által kikért eddigi dokumentum nem támasztják alá, ott a megszerzett számokból kiderül: nagyjából fele oltott azoknak, akik megfertőződtek.
A miniszter szerint az oltás fél évig a legmagasabb hatásfokon véd, ezt követően érdemes a harmadik emlékeztető oltást felvenni – az oltási hajlandóság érdekében oltási akcióhetet is indítanak, aminek keretében több, mint száz oltópontot nyitnak országszerte.
Gulyás szerint ellátási veszély nem áll fent az egészségügyben és a kötelező oltást továbbra sem tervezik bevezetni, de azon munkáltató aki ezt szeretné, bevezetni és így fizetés nélküli szabadságra küldheti az oltatlan munkavállalót. A tanári szakszervezeteket arra kérik, hogy oltassák be magukat.
A rezsiárakat a kormány a továbbiakban is fenntartja. A benzinárak viszonylatában szerinte Magyarországon a 6-7. helyen a legolcsóbb Európában. Novembert 15-től a kormány 480 forintos felső határban rögzítik a benzin és gázolaj árát. A benzin árát ezen a szinten három hónap időtartalomra maximalizálják függetlenül az Euró árfolyamától.