A mai napon az index.hu hírportálon megjelent egy hír, miszerint Budapest vezetése eladná a Városháza épületét, amire szerintük a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök már meg is tették az első lépéseket a főváros minden bizonnyal legértékesebb ingatlanának eladása érdekében. Karácsony ma cáfolta az álhírt.
A főpolgármester a közösségi médiában azt írta:
„Az index.hu-t sajnálatos módon elérte a fake news korszelleme. A kissé szokatlan módon a főszerkesztő által személyesen jegyzett cikk – a sajtóetikai szabályokat megsértve, a reakciót be sem várva – ma reggel háromnegyed nyolckor úgy került ki vezető anyagként a portálra, hogy mindössze húsz perccel azelőtt kérték egyáltalán a Fővárosi Önkormányzat nyilatkozatát.„
Hozzátette, az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat, ellenben a Városháza ingatlanegyüttesével kapcsolatban számos döntést hozott a közelmúltban a Fővárosi Önkormányzat, így így a Merlin Színház épületének felújításáról és a Városháza Park tervpályázatának kiírásáról.
Az álhírek terjesztése miatt Karácsony Gergely bejelentette, ma olvasta utoljára az Indexet.