6.1 C
Budapest
2021. december 2., csütörtök

Ezért nem szeretik a fideszesek sem az ElkXurtuk filmet

A tegnapi napon mutatták be a sokak által várt filmet, a Kálomista Gábor által rendezett ElkXurtukot, ami az egyik legnépszerűtlenebb lett a világ talán legnagyobb filmekkel és sorozatokkal foglalkozó oldalán, az IMBD-n, ahol jelenleg is 10 pontból 1,2-es értékeléssel fut.

A filmet eddig több, mint 5400 ember értékelte és láthatóan nem aratott túl nagy sikert nem csak az ellenzékiek, de még a kormánnyal szimpatizálók körében sem. Ennek oka pedig egyértelmű lehet. A film egyébként az öszödi beszéd körüli magyar belpolitikai időszakot mutatja be, ami nyilvánvalóan politikai megrendelésre készült el, különösképpen a választások előtti évben, a beszéd kiszivárgásának 15. évfordulóján.

- Hirdetés -

Viszont mivel a filmet vélelmezhetően javarészt kormánypárti szimpatizánsok nézik meg, rá kellett jönni, mi az, ami miatt még számuk sem nyerte el a tetszésüket. Ez pedig a film befejezése.

Az ElkXurtuk film már nem mutatja be a 2006-os, október 23-i eseményeket, ahogy sajnos azt sem mutatja be, hogy az akkor még ellenzékben lévő Fidesz, hogyan nem számoltatta el Gyurcsány Ferencet. Bár Kálomista ezt a művét művészfilmként titulálta, azonban annyi fantázia még benne sem volt, hogy oly módon meghamisítsa a valóságot, hogy az sejtesse a nézőkkel, hogy Gyurcsány Ferenc elszámoltatása az érdekükben állt volna és legalább egy kis törekvés lett volna rá.

Így a valóság az, ami miatt továbbra is rengeteg kormánypárti csalódott, ugyanis az elszámoltatás elmaradása a Fidesz-KDNP szövetség inkompetenciáját mutatja, amit a nemrég indult Stop Gyurcsány! petíció is megerősít, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy a 15 évvel ezelőtt elkövetett bűnöket és az elmaradt elszámoltatást nem egy tucat aláírással fognak tudni helyrehozni.

- Advertisement -

Azt pedig a film is csak megerősíti, hogy a 2006 őszi események után kifejezetten érdeke Orbán Viktornak a korábbi miniszterelnök közéletben tartása, ugyanis hasonló ellenségképként került felépítésre, mint Orbán egykori mentora, Soros György is, akit mindig ijesztegetésképpen mutogatnak a választóknak.

Kiemelt kép: Kocsis Máté Facebook oldala

- Hirdetés -
spot_imgspot_img

Kövess minket a közösségi médiában!

40,000követőTetszik
900követőkövető
4,200feliratkozóFeliratkozás

Korábbi híreink