Módosítanák a házszabályt annak megfelelően, hogy azok a pártok, akik egy közös listán indulnak az országgyűlési választásokon, csak egy frakciót alkothassanak az országgyűlésben. Ha a tervezetet jóváhagyják, akkor nem csak a hat ellenzéki párt de a Márki-Zay Péter által kezdeményezett civil csoport sem alkothatna külön frakciót.
A módosítást Székely Sándor nyújtotta be, aki az ISZOMM elnöke, a javaslat pedig hamarosan a Parlament elé kerülhet.
„Közös indulás esetén a frakciójuk is legyen közös, úgy a kormánypárti, mint az ellenzéki sorokban! Az ISZOMM mélyen helyteleníti, hogy olyan pártok, amelyek nem tudnak szert tenni a bejutási küszöböt jelentő 5 %-ra, azok másokra csimpaszkodva úgy tehessenek, mintha kellő társadalmi támogatás állna mögöttük.” – írja a javaslatot benyújtó párt a sajtónak megküldött közleményében, bár mondandójuk abból a szempontból mindenképp ellentmondásos, hogy egy szintén bőven 5% alatti, társadalmi támogatottsággal nem rendelkező párt próbálja a módosítását érvényre juttatni.
A módosítás jelenleg az alábbi szöveggel került előterjesztésre:
„(1) Országgyűlési képviselőcsoport (a továbbiakban: képviselőcsoport) alakítására – a 2. § (1)–(3)
bekezdésében meghatározottak szerint – a képviselők előző általános választásán országos pártlistát
állító és mandátumot szerző ugyanazon párthoz tartozó képviselők jogosultak. A képviselők előző általános választásán közös országos listát állító és mandátumot szerző pártokhoz tartozó képviselők – a 2. § (1) és (3) bekezdésének megfelelően – közös képviselőcsoport alakítására jogosultak.”
Az ellenzéki pártok egyelőre nem reagáltak Székely előterjesztésére.