Több ezren gyűltek össze Budapesten a Fővám téren Márki-Zay Péter felhívására, melynek többek között az volt a célja, hogy megmutassák, mögötte sokkal nagyobb erők sorakoznak fel, mint Karácsony Gergely mögött.
A mai napon délelőtt Karácsony Gergely is beszédet mondott az Európa hajón, délután pedig az MMM miniszterelnök-jelöltje tartott gyűlést. Az erődemonstráció oka, hogy a két jelölt megegyezett abban, hogy valamelyikük visszalép a másik javára, hogy ne Dobrev Klára legyen Orbán Viktor kihívója 2022 tavaszán.
Az MMM elnöke, Márki-Zay egyben elmondta, hogy ha Karácsony Gergellyel nem sikerül megállapodni és hiúságból nem lép vissza, akkor ő erre hajlandó lesz akár az utolsó pillanatban is.
A mintegy kétórás beszédmaraton alatt többször megemlítették a felszólalók, hogy nem szeretnének a 2010 előtti időszakhoz visszatárni. A felszólalók között volt Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, vagy épp Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke.