„Ennyi volt, elég volt” – visszalépett Tóth Csaba

Forrás: Origo

Tóth Csaba, az MSZP zuglói jelöltje hétfőn sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy visszalép. Szombaton a Jobbik, a DK és a Párbeszéd is kihátrált az MSZP-s Tóth Csaba mögül.

Tóth Csaba elmondása szerint gyilkossággal fenyegették, nem csak őt de a családját is, ha nem szál ki a politikából. A rendőrség megtalálta az elkövetőt és lezárta a nyomozást.

„A cél az volt, hogy a nevemet besározzák és ez megtörtént”

– mondta a mai sajtótájékoztatóján Tóth Csaba.

Tóth Csaba elmondta, hogy Karácsony és a korábban őt támogató pártok, merő politikai számításból kihátráltak mögüle úgy, hogy ezeket az alaptalan vádakat nem is állt módjában cáfolni. De nem naiv, Tóth Csaba tisztában van a politika természetével, és előrukkolt egy Churchill idézettel is:

„Az ellenségeink nem velünk szemben, hanem mögöttünk vannak és nem válogatnak az eszközökben.”

– mondta a korrupciógyanus Tóth Csaba

Tóth Csaba szerint rendkívül igazságtalan, ami vele történt, keményebb dolgokat mondana most azokra, akik elárulták, de őt most nem a bosszú vezérli.

Elmondta, hogy ilyen formában ő már nem tudja képviselni Zuglót és a helyi emberek érdekeit. Hiába volt ott Zuglónak a legnehezebb időszakaiban, mikor sikerült ugye leváltania a Fideszt és nyernie kétszer is.

Tóth Csaba szerint fontos lenne, hogy a Zuglói embereknek továbbra is olyasvalaki képviselje, aki ismeri a problémájukat és de kiemelte azt is, hogy „Nem keveri össze a Nagy Lajos király útját a Regresi úttal”.

Alig várja, hogy újra folytathassa munkáját az üzleti életben és nincs szüksége, hogy ebben a politikai mocsárban tovább küzdjön, mert itt Tóth Csaba elmondása szerint nem az értékek, hanem az érdekek a fontosak.

„Ezért úgy döntöttem visszalépek a jelöltségtől. Ennyi volt, elég volt…”

Borítókép: Origo