Összefoglaló a XIII. kerületi előválasztási vitáról

A Budapest XIII. kerületében, 7 választókörzetben tartott előválasztási vitán Keszthelyi Dorottya (DK), Naszádos Zsófia (Momentum) és Hiszékeny Dezső – Jelölő szervezet: (MSZP-Párbeszéd-LMP-MMM) mérettették meg magukat. A vitát Juhász Bence, a Tabumentes Egyesület elnöke moderálta, az esemény közvetítő partnere pedig a Jövő TV volt.

Bemutatkozás

A vita elején tartott bemutatkozáson Naszádos Zsófia elmondta, hogy 2017 óta dolgozik a Momentum szakpolitikusaként, hosszú munka eredményeképp építették fel a pártjukat és 2019-ben ennek meglett az eredménye. Ennek nyomán, most ő is a választók bizalmát kéri – mondta.

Keszthelyi Dorottya mindeközben arról beszélt, hogy a XIII. kerületben él születése óta, lokálpatriótának tartja magát. Azt mondta: úgy érzi, feladata az, hogy egy normális Magyarországot teremtsenek, amely senkit sem hagy hátra. A Fidesz infrastruktúra-fejlesztései helyett az embert kell a középpontba helyezni, erre kell koncentrálni az uniós forrásokat – mondta.

Hiszékeny Dezső elmondta, hogy 45 éve minden ehhez a kerülethez köti. Hosszú ideig dolgozott a helyi önkormányzatnál, 8 évig alpolgármester is volt, ez idő alatt az önkormányzati beruházásokat és az önkormányzat vagyonával való gazdálkodást felügyelte. 2014-ben és 2018-ban az országgyűlési választáson legyőzte a Fidesz jelöltjét, utóbbi alkalommal rekord mértékű különbséggel, 57 százalékos támogatottság mellett.

Helyi gazdasági fejlesztések

Arról, hogy a körzet gazdasági fejlesztési érdekében mit látnak szükségesnek és mi annak a legnagyobb gátja jelenleg, Keszthelyi Dorottya azt mondta: az utóbbi időben a kormánydöntések révén, csak egyházi intézmények, alapítványok és sportegyesületek kaptak támogatást, nem az önkormányzatok. Ezeket a pénzeket az emberbe (oktatás, egészségügy) kellene fektetni, ebben van a következő kormánynak nagy felelőssége– fogalmazott.

Hiszékeny Dezső azt mondta, hogy a Fidesz-kormány a legnagyobb gátja a fejlődésnek. „Az önkormányzatok gyakorlatilag soha ilyen rossz helyzetben nem voltak”, az országban folyó beruházások nem valós érdekeket szolgálnak és hatásszámításokat sem végeznek azok előtt. A politikai akaratnak köze nincs ahhoz, hogy a magyar nép érdekében mit és hol kellene építeni, ennek a klasszikus példája a felcsúti kisvasút, amely még önmagát sem tudja fenntartani. Ugyanez igaz a Paks2 és a Budapest-Belgrád projektre – mondta.

Naszádos Zsófia ugyancsak arról beszélt, hogy kormányváltásra van szükség, A Momentum nem véletlen készített külön programot az elszámoltatásra, erre szükség lesz a választások után. Mindeközben a gazdaságot is fejleszteni kell majd, nagyobb hangsúlyt kell fektetni az innovációra és a vállalkozásoknak is azon az alapon kell majd támogatást nyújtani, hogy milyen előnnyel fog ez járni – szögezte le.

Infrastruktúra-fejlesztés

Arra a kérdésre, hogy van-e olyan infrastruktúra-fejlesztési projekt vagy szabályozási reform, amelyet fontosnak tartanának, Keszthelyi Dorottya azt mondta, hogy a közlekedés fejlesztésére kell nagyobb hangsúlyt fektetni Budapesten és ebben a kormánynak is segítséget kell nyújtania. Több parkoló kell, az elővárosi közlekedést jobban meg kell szervezni. A kerületben a Szegedi úton lévő felüljárót fel kell újítani, a Nyugati teret át kell rendezni, valamint egy idősotthonra, valamint szisztematikus idősellátás-fejlesztésre van szükség a kerületben – mondta.

Hiszékeny Dezső azt mondta, hogy a Szegedi úton szerinte egy aluljáróra lenne szükség inkább a felüljáró helyett. Programjában több pont is van. „Azt szeretném, hogyha ezerszám épülnének bérlakások. Nemcsak a kerületben, hanem országszerte” – mondta, hozzátéve: az országban lakhatási válság van, és egészségtelen, hogy 18 és 30 év köztiek 60 százaléka a szüleivel él. A Fidesz által bevezetett CSOK erre nem megoldás, az igazi megoldás a bérlakások építése. A kerület példaértékűen szerepelt e tekintetben az elmúlt 20 évben, ezt kell folytatni – emelte ki.

Naszádos Zsófia arról beszélt, hogy Karácsony Gergely főpolgármester jelenleg egy progresszív programot valósít meg. Ő emellett és ennek elemei mellett fog kiállni, amennyiben országgyűlési képviselővé választják – mondta. A bérlakásokról és a Szegedi út kérdéséről azt mondta: a lakhatási válság valóban súlyos probléma, ezért a Momentum is támogatja azok építését. Az új lakások építése helyett viszont elsősorban inkább a meglévőek korszerűsítésére helyeznék a hangsúlyt. A Szegedi út helyzete jelenleg elég komplikált, nemrég egy lakást kezdtek el ott építeni azon a helyen, ahol a felüljáró lenne majd, ezt mindenképp rendezni kell – mondta Naszádos Zsófia.

Az önkormányzatok és a civil szervezetek kapcsolata

A következő kérdés az önkormányzatok helyzetére, és arra vonatkozott, hogy a képviselőjelöltek együttműködnek-e valamilyen civil szervezettel.

Keszthelyi Dorottya a Szegedi útról azt mondta, hogy valóban az aluljáró megépítése lenne célszerű, ezt ő is támogatni tudja. A bérlakás-programmal kapcsolatban kiemelte, hogy szolgálati lakásokra is nagy szükség van, mivel sok munkavállalót (rendőröknek, orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak) tudnának ezekkel segíteni. Az önkormányzatokkal kapcsolatban a képviselőjelölt úgy fogalmazott: meg kell nézni, hogy milyen feladatok hárulnak az önkormányzatra és a kormányra majd és racionalizálni kell a feladatleosztást. A civil szervezetek tekintetében a budapesti biciklisekkel és informális, a kerületben működő szervezetekkel működik együtt – mondta.

Hiszékeny Dezső ugyancsak azt mondta, hogy meg kell reformálni az állami újraelosztást, új alapokra kell helyezni az állam és az önkormányzatok viszonyát. Az önkormányzatok az adott terület valódi gazdáivá kell tenni. A rendszerváltás idején a személyi jövedelemadó jelentős részét ők kapták, ezt ismét meg kell fontolni. A civil szervezetekről azt mondta, hogy a XIII. kerületben egy Civil Kerekasztal is működik és mindenben támogatják ezeket a szervezeteket, kíváncsiak a véleményükre. A közlekedés helyzetéről beszélve azt mondta, hogy az elmúlt 10 évben Budapesten 144 ezerrel nőtt az autók száma Budapesten. „Ez iszonyú mennyiség”, de a Fidesz semmit sem tett a folyamat ellen – fogalmazott, hozzátéve, hogy a főpolgármesterre hárult az a feladat, hogy ezen megpróbáljon változtatni, ezért kell most a Lánchidat is felújítani és ezért vannak mostanság dugók.

Naszádos Zsófia mindeközben arról beszélt, hogy az Új Lipótváros Élhető Közterületeiért programot is civilek hozták létre, amivel rengeteget segítettek. Abban egyetértett, hogy nagy mértékben jött az autók száma Budapesten, az ő helyzetüket egyrészt javítani kell, de azt is tudatosítani kell a budapestiekben, hogy vannak alternatívái is az autós közlekedésnek és ezeket az alternatívákat is fejleszteni kell. Az előző kérdésre vonatkozó konkrét fejlesztésként a pesti fonódó villamoshálózat megépítését említette utólag.

Oktatás, egészségügy, esélyteremtés

Az esélyteremtésről és arról, hogy oktatást és az egészségügyet mivel lehetne segíteni, Naszádos Zsófia azt mondta, hogy a kormányzat utóbbi intézményekben hozott központosító intézkedései nem váltak be. Az önkormányzatoknak ismét nagyobb szerepet kell kapniuk, valamint a szülői- és diákközösségeket is meg kell erősíteni. A pedagógusok bérrendezésért is szükség van, valamint a városok és a kisközség közti különbséget is csökkenteni kell majd.

Keszthelyi Dorottya ugyancsak arról beszélt, hogy több forrásra van szükség. Ezen kívül a 16 éves kötelező oktatási határt is módosítani kell, valamint a megváltozott munkaképességűek, valamint a nők foglalkoztatása terén is sok mindent kellene tenni. Felháborító volt, hogy a kormányzat például a trafikprogram által elvette az emberek megélhetését, mindezt vissza kell csinálni.

Hiszékeny Dezső azt mondta, hogy a forrásokat újra kell osztani az önkormányzatok bevonásával. A Fidesz kormánynak azt a gyakorlatát, hogy a „haverokat” támogatják, meg kell szüntetni. Az egészségügyet és az otthonápolást meg kell reformálni, az utóbbit illendően meg kell fizetni és valós munkakörként kell kezelni. Ezen felül a gyógyszertámogatás eszközével is élni kell. Az általános iskola tekintetében azt javasolják, hogy öt osztály legyen az alsó, mivel sokaknak az első négy osztály alatt nem sikerül elsajátítaniuk kulcsfontosságú képességeket.

Miért pont Ő?

Arról, hogy elsősorban miért rá szavazzanak a választópolgárok, Keszthelyi Dorottya azt mondta, hogy az emberek közt él és igyekszik a helyiekért tenni. A nagyvárosi problémák kezelésében határozott megoldásokat ígért.

Hiszékeny Dezső arról beszélt, hogy 2022 sorsdöntő év lesz, erre fel kell készülni. Nem lehet hibázni, biztosra kell menni, és olyan jelölt kell, aki képes legyőzni a Fidesz jelöltjét. Ő négyszer már megküzdött a Fidesz jelöltjével és minden alkalommal győzött, készen áll arra, hogy ötödször is megtegye ezt – mondta.

Naszádos Zsófia mindeközben úgy érvelt, hogy az előválasztás megadja a lehetőséget a polgároknak arra, hogy válasszanak. A XIII. kerület ellenzéki vezetésű kerület volt, ez nem fog változni, ezért a „járt utat a járatlanért el lehet hagyni”. A Momentum elsőként vonult utcára a rabszolgatörvény és a pedofiltörvény ellen és a politikusai a leglátványosabb képviseletet adják az Európai Parlamentben, ezért kérem a bizalmukat – mondta.