Még hat napig, jövő hét keddig tart az előválasztás, ahol az első két nap után az esős idő ellenére továbbra is magas a részvételi adat. AZ online szavazási lehetőség továbbra is rendkívül korlátozott, így aki nem a lakhelyénél tartózkodik, nem tud részt venni a választáson.
A szerdai nap részvétele az alábbiak szerint alakult:
Sátorban megjelent: 57.806 szavazó.
Interneten keresztül adta le szavazatát: 3.902 szavazó
Ezen a napon tehát összesen 61 708 fő adta le voksát.
Az első három napban így 201 467 személy járult az urnákhoz.
Mindeközben a szervezők néhány tévhitet is közzétettek a szavazásról. Tisztázták, hogy miniszterelnökre nem lehet akárhol szavazni, csak és kizárólag az állandó lakcímen lehet a voksokat leadni.
Másik ilyen, hogy a 2020. november 4-én, vagy azt követően lejárt igazolványokkal lehet szavazni, mivel a koronavírus-világjárvány miatt elrendelt veszélyhelyzet miatt ezek továbbra is érvényesek. A 2020. november 3-án, vagy korábban lejárt igazolványokkal azonban valóban nem lehet részt venni az előválasztáson.
Az online választási lehetőség viszont továbbra is rendkívül alacsony, mindössze a leadott szavazatok 5,96 százalékát teszik ki.