Elhárult az M3 metróvonal alagútfelújítás jogi akadálya

Megtörtént az M3 metróvonal középső szakaszának alagúti munkáira vonatkozó szerződésmódosítás aláírása a BKV Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. között július 30-án pénteken. Ezzel elhárult a jogi akadálya a metrófelújítás tervek szerinti befejezésének – közölte a BKV Zrt.

A BKV az M3 metróvonal alagútrekonstrukciójára mintegy 48 milliárd forint értékben kötött szerződést ’17. szeptember 4-én a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel. A középső vonalszakasz állomásainak elhúzódó felújítása miatt szükségessé vált az építési munkákra vonatkozó harmonizált ütemterv kialakítása. Ezzel összefüggésben az alagútfelújításra szóló szerződés díjának és határidejének módosítása is. A hónapokig tartó egyeztetések után tavaly december 21-én létrejött a szerződésmódosításra vonatkozó szándéknyilatkozat, melyben – a kivitelező által eredetileg megállapított 18 milliárd forint helyett – legfeljebb 9,1 milliárd forint többletköltség + 5 % tartalékkeret elszámolásában állapodtak meg a szerződő felek. A megállapodás alapján az alagút teljes korszerűsítése idén január 11-én a középső szakaszon is elkezdődött.

A szerződéskötés egy közel másfél éve tartó egyeztetéssorozat, valamint hatósági vizsgálatok és jóváhagyások folyamatára tett pontot.

A szerződésmódosításhoz az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárság Felügyeleti Főosztályának jóváhagyására volt szükség.

Az ITM megállapította, hogy támogathatósági, elszámolhatósági, valamint műszaki szempontból a dokumentumok tartalma a felhívásban foglaltakkal és a támogatási szerződéssel meghatározott projektcéllal összhangban áll.

A Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárság Felügyeleti Főosztálya a szerződésmódosítást jogszerűnek minősítette. A Hatóságok azonban a  szerződéses ár megemelését – IKOP hazai társfinanszírozás terhére mindösszesen – 6,2 milliárd forinttal fogadták el.

A BKV Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. a Hatóságok által rögzített feltételek betartásával a szerződésmódosítást aláírták azzal, hogy a szerződésmódosítás a Vállalkozó részéről nem jelent egyéb igénye vonatkozásában joglemondást.

A két fél között létrejött szerződés mérföldkő abban a tekintetben, hogy az M3 metróvonal felújítása az európai uniós támogatás elszámolhatósági időszakán belül megvalósulhasson.

(BKV)