Új korszak kezdődött a nyitott magyar gazdaság történetében azzal, hogy megjelentek olyan magyar nagyvállalatok, amelyek külföldön képesek jelentős és versenyképes beruházást végrehajtani
– jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mol és a Pannon Egyetem által kifejlesztett technológián alapuló gumibitumengyár építésének keddi megnyitásán Nyizsnyekamszk város közelében.
– mondta a tárcavezető.
– tette hozzá. Emlékeztetett rá, hogy a Mol már jelen van Oroszországban, ahol napi 4,5 ezer hordó olajat termel ki.
Elmondta, hogy Tatárföld különleges szerepet tölt be a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban; a régió második az oroszországi régiók közül a Magyarországgal folytatott kereskedelem nagyságát tekintve, amely az első negyedévben 100 millió dollárral nőtt. Rámutatott, hogy Magyarország az első és az egyetlen az Európai Unió tagállamai közül, amely főkonzulátust nyitott Tatárföldön.
Az eseményen Rusztam Minnyihanov, a Tatár Köztársaság elnöke elmondta, hogy a Tatneft, a Taneco és Mol Group összefogásában 2023 első felében befejezendő beruházás kapacitása évi 25 ezer tonna lesz, amely Tatárföld igényeinek egyötödét fogja fedezni. Közölte, hogy a Mol technológiája alapján gyártott gumibitumennel borított út hő- és kopásállósága kiválónak bizonyult a kétéves próbán.
A 4 milliárd forint értékű, a Tatneft-leányvállalat Taneco telephelyén megvalósítandó beruházáshoz a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt.
(MTI)