Nagyon pazar lett az év fagyija!

Hétfőn tartották az Év fagylaltja döntőjét, amelyben 20 különlegesnél különlegesebb fagylalt versengett az első helyezésért.

Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének szakmai elnöke elmondta, hogy idén 81 fagylalt jelentkezett összesen a nevezetes címért, amelyet egy szakmai zsűri első körben 20 fagylaltra szűrtek le egyéni kategóriában. A cégek katágóriájába pedig 18 fagylalt került be a döntőbe.

fotó: Pásztor Csaba/Jövő TV

Szűcs Árpád, a szakmai szűri elnöke háláját fejezte ki, hogy idén is meg tudták tartani az év fagylaltja díjátadót, amelyre a járvány legyőzáése miatt igen sokan ellátogathattak. És sokan is jöttek el megnézni.

A 20 ínycsiklandó desszert közül az első helyezést végül Bíborka fantázianevű, chilis, szedres, csokis fagylalt nyerte, amelyet Fehér Gergő békéscsabai Cafe one cukrásza nyert el.

Fehér elmondta nekünk, hogy tapasztalatszerzésként jelentkezett a fagylaltjával, ugyanis ez volt az első nevezése. A cukrász részletezte, hogy azért csak most jelentkeztek először, mert csak 3 éve kezdtek bele a fagylaltfőzésbe – amely a jelek szerint igen sikeresen megy nekik – és így számára egy hihetetlen megtiszteltetés, hogy ő nyerte meg a díjat.

fotó: Pásztor Csaba/Jövő TV

Volt egy másik kategória is

Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás tiszteletére írtak ki egy új kategórát. Ennek Témája az erdő-mező ízei voltak, amelynek győztese Nagy László lett a dunaföldvári Marcipán Cukrászdából rozmaringos-málnás étcsokoládéjával.

A döntőben egyébként ez a 20 fagylalt volt:

  1. ÉDES TEJFÖL CUMBERLAND MÁRTÁSSAL – Márton Brigitta (Bagaméri Fagylaltozó, Balatonfüred)
  2. ARANY MANGÓ – Sztaracsek Ádám (Jánoska Cukrászda, Komárom)
  3. MANGÓ & CITROMNÁD – Damniczki Balázs (Damniczki Cukrászda, Székesfehérvár)
  4. MEZEI KAKUKKFÜTTY – Reif Ferenc (Dock Cukrászda, Polgárdi)
  5. BERÉNYI GESZTENYE – Márton Brigitta (Bagaméri Fagylaltozó, Balatonfüred)
  6. PICCOLO RE – Wilheim Dávid (DaCrema Fagyizó, Nagykanizsa)
  7. SZÉDÍTŐ DIÓ – Vadócz Jenő (Promenád Kávéház, Balatongyörök)
  8. BIRSALMASAJT – Böröczky-Asztalos Ágnes (Margaréta Fagyizó, Balatonszemes)
  9. ROZMARINGOS-MÁLNÁS ÉTCSOKOLÁDÉ – Nagy László (Marcipán Cukrászda, Dunaföldvár)
  10. SÓS MANDULA MÉZES ÁFONYÁVAL – Böröczky-Asztalos Ágnes (Margaréta Fagyizó, Balatonszemes
  11. BÍBORKA – Fehér Gergő (Cafe One, Békéscsaba)
  12. BALZSAMOS SÜLT ÁFONYA LÁGY KECSKESAJTTAL – Koncz Andrea (Sissi Fagylaltozó, Gödöllő)
  13. SIKKES CITROMLIGETES PISZTÁCIÁVAL – Marsa Éva Heléna (Vanília & Gelarto, Nagykőrös)
  14. TÖK JÓ – Baumann Erzsébet (Nándori Cukrászda, Budapest)
  15. SZELÍD KENDER VAD SZEDERREL – Koncz Andrea (Sissi Fagylaltozó, Gödöllő)
  16. NAGYERDŐ KINCSE – Ladányi László (Ladányi Cukrászda, Szeghalom)
  17. KARAMELLÁS SAJTTORTA – Eszenyi Ferenc (Centrum Fagylaltozó, Balmazújváros)
  18. SÁFRÁNYOS VANÍLIA SZEDER-BIRS CSATNIVAL – Eszenyi Ferenc (Centrum Fagylaltozó, Balmazújváros)
  19. DIÓS JUHAR GESZTENYE – Eszenyi Ferenc (Centrum Fagylaltozó, Balmazújváros)
  20. FESTŐI FEKETEGYÖNGY MEZŐK – Pokoraczki Ágnes (Bahama Kézműves Fagyizó, Újfehértó)

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a szakmai megmérettetést 1998 óta szervezi minden évben.